

Finnország?Nagy-Britannia 5-0
A britek az első harmadot döntetlenre hozták, az amerikaiak után a finnek ellen is sokáig szorossá tették a mérkőzésüket.
Finnország kapujában a torna során először Jussi Olkinuora kapott lehetőséget, míg Nagy-Britanniánál Ben Bowns védett. Az észak-európaiak nem diktáltak nagy tempót a találkozó elején. Az első emberelőnyükben felpörgették a játékot, eredménytelenül. A kimaradt fór után feljavultak a finnek, de a britek hősiesen blokkoltak. A harmad végén Nagy-Britannia majdnem megszerezte a vezetést, Olkinuora mellényúlt egy korongnak, de Lehtonen eltakarította a kapuelőtérből a pakkot. Finnország hiába nyerte 12-2-re a kapura lövési mutatót az első 20 percben, nem született gól. A második játékrész finn emberelőnnyel indult, amiből összejött az első találat: a 24. másodpercben Rajala egy pontos lövéssel vezetéshez juttatta csapatát. Alig egy percen át játszottak 5 az 5 ellen a felek, amikor újabb finn fór jött. Ami nem jött össze előnyben, összejött teljes létszámban: Ohtamaa bombázott Bowns kapujába. A harmadik gólra a 35. percig kellett várni, Koivisto lövését hiába védte a brit kapus, a kipattanóból Kiviranta betalált. A záró felvonás elején eljött Nagy-Britannia első emberelőnye. A kivédekezett finn hátrány után Kakko komoly szemtelenséggel próbálkozott: a kapu mögül rá akarta löbbölni a korongot Bowns hátára. A végjátékban a britek időt kértek és lehozták a kapusukat, Kuusela betalált az üres kapuba. Az 5-0-s végeredményt Lehtonen állította be emberelőnyben 11 másodperccel a vége előtt.
Finnország átvette a vezetést a kassai csoportban, vasárnap Franciaországgal találkozik. Nagy-Britannia szombaton Szlovákiával csap össze.
Az A csoport állása:
1. Finnország 13 pont (5 mérkőzés)
2. Németország 12 (4)
3. Kanada 9 (4)
4. USA 8 (4)
5. Szlovákia 6 (5)
6. Dánia 5 (4)
7. Franciaország 1 (5)
8. Nagy-Britannia 0 (5)
A B csoport állása:
1. Oroszország 12 pont (4 mérkőzés)
2. Svájc 12 (4)
3. Csehország 12 (5)
4. Svédország 9 (4)
5. Lettország 6 (4)
6. Norvégia 3 (5)
7. Ausztria 0 (5)
8. Olaszország 0 (5)
Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2019. május 10., 16:15 | Finnország?Kanada | 3-1 |
2019. május 10., 16:15 | Oroszország?Norvégia | 5-2 |
2019. május 10., 20:15 | USA?Szlovákia | 1-4 |
2019. május 10., 20:15 | Csehország?Svédország | 5-2 |
2019. május 11., 12:15 | Dánia?Franciaország | 5-4 h. |
2019. május 11., 12:15 | Svájc?Olaszország | 9-0 |
2019. május 11., 16:15 | Németország?Nagy-Britannia | 3-1 |
2019. május 11., 16:15 | Lettország?Ausztria | 5-2 |
2019. május 11., 20:15 | Szlovákia?Finnország | 2-4 |
2019. május 11., 20:15 | Norvégia?Csehország | 2-7 |
2019. május 12., 12:15 | USA?Franciaország | 7-1 |
2019. május 12., 12:15 | Oroszország?Ausztria | 5-0 |
2019. május 12., 16:15 | Dánia?Németország | 1-2 |
2019. május 12., 16:15 | Olaszország?Svédország | 0-8 |
2019. május 12., 20:15 | Nagy-Britannia?Kanada | 0-8 |
2019. május 12., 20:15 | Lettország?Svájc | 1-3 |
2019. május 13., 16:15 | Oroszország?Csehország | 3-0 |
2019. május 13., 16:15 | USA?Finnország | 3-2 h. |
2019. május 13., 20:15 | Szlovákia?Kanada | 5-6 |
2019. május 13., 20:15 | Norvégia?Svédország | 1-9 |
2019. május 14., 16:15 | Nagy-Britannia?Dánia | 0-9 |
2019. május 14., 16:15 | Olaszország?Lettország | 0-3 |
2019. május 14., 20:15 | Németország?Franciaország | 4-1 |
2019. május 14., 20:15 | Svájc?Ausztria | 4-0 |
2019. május 15., 16:15 | USA?Nagy-Britannia | 6-3 |
2019. május 15., 16:15 | Svájc?Norvégia | 4-1 |
2019. május 15., 20:15 | Németország?Szlovákia | 3-2 |
2019. május 15., 20:15 | Oroszország?Olaszország | 10-0 |
2019. május 16., 16:15 | Kanada?Franciaország | 5-2 |
2019. május 16., 16:15 | Svédország?Ausztria | 9-1 |
2019. május 16., 20:15 | Finnország?Dánia | 3-1 |
2019. május 16., 20:15 | Csehország?Lettország | 6-3 |
2019. május 17., 16:15 | Franciaország?Szlovákia | 3-6 |
2019. május 17., 16:15 | Ausztria?Norvégia | 3-5 |
2019. május 17., 20:15 | Finnország?Nagy-Britannia | 4-0 |
2019. május 17., 20:15 | Csehország?Olaszország | 8-0 |
2019. május 18., 12:15 | Dánia?USA | |
2019. május 18., 12:15 | Lettország?Oroszország | |
2019. május 18., 16:15 | Kanada?Németország | |
2019. május 18., 16:15 | Olaszország?Norvégia | |
2019. május 18., 20:15 | Nagy-Britannia?Szlovákia | |
2019. május 18., 20:15 | Svédország?Svájc | Sport 2 |
2019. május 19., 16:15 | Németország?USA | |
2019. május 19., 16:15 | Ausztria?Csehország | |
2019. május 19., 20:15 | Franciaország?Finnország | |
2019. május 19., 20:15 | Svájc?Oroszország | Sport 2 |
2019. május 20., 16:15 | Franciaország?Nagy-Britannia | |
2019. május 20., 16:15 | Svédország?Lettország | |
2019. május 20., 20:15 | Kanada?Dánia | Sport 2 |
2019. május 20., 20:15 | Ausztria?Olaszország | |
2019. május 21., 12:15 | Finnország?Németország | |
2019. május 21., 12:15 | Csehország?Svájc | Sport 2 |
2019. május 21., 16:15 | Szlovákia?Dánia | Sport 2 |
2019. május 21., 16:15 | Norvégia?Lettország | |
2019. május 21., 20:15 | Kanada?USA | Sport 2 |
2019. május 21., 20:15 | Svédország?Oroszország | |
2019. május 23., 16:15 | negyeddöntő | Sport 1 |
2019. május 23., 16:15 | negyeddöntő | Sport 2 |
2019. május 23., 20:15 | negyeddöntő | Sport 2 |
2019. május 23., 20:15 | negyeddöntő | Sport 2 (22:45) |
2019. május 25., 15:15 | elődöntő | Sport 2 |
2019. május 25., 19:15 | elődöntő | Sport 2 |
2019. május 26., 15:45 | bronzmérkőzés | Sport 1 |
2019. május 26., 20:15 | döntő | Sport 1 |
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot