2018 IIHF World Championships

Sven Andrighetto a KHL-be igazolt

 

A svájci csatár nyolc év után tér vissza a tengerentúlról, ősztől az Avangard csatára lesz.

Az Avangard leigazolta Sven Andrighettót. A 26 éves svájci szélső 2011-ig játszott hazájában, ezt követően a québeci juniorligába, a QMJHL-be ment, ahol mindkét szezonjában házi pontkirály lett. Ezt követően az AHL-ben próbálkozott a Montréal által a 3/86. helyen draftolt csatár, 64 mérkőzésen 44 pontig jutott, aminek köszönhetően a következő évben már 12 NHL-meccsen lehetőséget kapott, ezeken 2+1 pontot szerzett. A Colorado 2017 márciusában megszerezte, az Avalanche-ban stabil NHL-játékossá vált. A világbajnoki ezüstérmes Andrighetto azonban ősztől már nem a tengerentúlon jégkorongozik, ugyanis elfogadta a KHL-es Avangard ajánlatát.

Az omszkiaknak Andrighetto mellett még három másik légiósuk ismert: Cody FransonVille Pokka és Taylor Beck egyaránt ott volt a Gagarin Kupa-döntőig jutott együttesben.

Andrighetto a harmadik svájci jégkorongozó a KHL-ben: Martin Gerber a 2009/10-es szezonban védett az Atlantban, míg Goran Bezina a 2016/17-es szezonban jégkorongozott a Medvescakban.

2018 IIHF World Championships

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN