A Blackhawks szakít a sémákkal

A chicagói klub stábjában tolonganak a fiatal, de egyénien gondolkodó szakemberek. A vezetőedző és egyik segédje is a svéd másodvonalból érkezett.

2010 óta három bajnoki címet nyert a Chicago Blackhawks, ám a fizetési plafon szorítása alatt sokáig jól navigáló csapatot is utolérte a végzete. Joel Quenneville vezetőedzőtől nem valami szépen köszöntek el, sok belső konfliktus halmozódhatott fel az évek során közte és Stan Bowman GM között. De ez már a múlt, érdekesebb, hogy mihez kezd a dinasztikus csapat az újkeletű kudarcok után. Az minimum megállapítható, hogy képesek túllépni a megszokott sémákon. Vezetőedzőnek Jeremy Collitont kérték fel, aki játékosként 57 meccset ért meg az NHL-ben, majd alsóbb ligákban jégkorongozott, végül karrierjét a svéd másodosztályú Morában fejezte be.

Ezt követően azonnal kinevezték a csapat vezetőedzőjének, ami miatt rengeteg kritika fogalmazódott meg a svéd közvélemény részéről. Colliton rendhagyó pályafutását már részletesen ismertettük, most annyit érdemes elismételni, hogy a kezdeti nehézségek után a harmadik évében az SHL-be vezette csapatát, ezt éppen a Hári Jánossal felálló Leksand bánta. Ekkor megkeresték Chicagóból, ahol az AHL-es farmcsapat, a Rockford IceHogs vezetését bízták rá. A második szezonjában pedig menet közben már az NHL-es csapat vezetőedzői pozíciójában találta magát. Colliton 34 évesen kezdi első teljes szezonját NHL-kispadon. A vezetőedző csak 3 hónappal idősebb, mint a csapat ikonikus játékosa, Brent Seabrook. Mindezt egy olyan ligában, ahol egyáltalán nem divat fiatal edzőknek ekkora bizalmat szavazni. Colliton 1985-ben született, miközben a többi 30 edző között mindössze 7 olyat találunk, akik a hetvenes években látták meg a napvilágot.

Mindezt nem kompenzálja túl szakmai tapasztalattal sem. Öt és fél éve vezetőedző, ebből három és felet az Allsvenskanban, másfelet az AHL-ben töltött. A fél év átmeneti NHL-edzősködés után az idei holtszezonban nekiállhatott összerakni saját csapatát a kispad környékén, és nem okozott csalódást: több választása hatalmas meglepetést okozott. Odavette maga mellé azt a Tomas Mitellt, aki a Moránál volt segítője, és akinek a CV-je nem hosszabb, mint az övé: öt szezont húzott le az Allsvenskanban, ebből két évig volt a Vasteras másodedzője, egyet dolgozott Colliton segítőjeként, majd főnöke távozása után ő is váltott, és az AIK vezetőedzője lett ? ahol sikert sikerre halmozott, igaz, a feljutás nem jött össze. Mindeközben Svédország egyik legjobb pókerjátékosává nőtte ki magát, ezen a videón például az látható, ahogy 90 ezer dollárt nyer egy prágai versenyen. Öt év Allsvenskan után kevesen jutnak el az NHL-be, elég csak a svéd válogatottal két világbajnoki aranyérmet nyerő Rikard Grönborgra gondolni, aki ennél jóval nagyobb renoméval sem talált még csapatot magának.

Aztán ott van Sheldon Brookbank, aki szintén innen van a negyvenen a maga 38 évével. 350 meccsen lépett pályára az NHL-ben, 2013-ban Stanley Kupát nyert a Chicagóval, most tehát hat egykori csapattársait ? például Seabrookot és Duncan Keith-t ? kell dirigálnia. Quenneville egykori stábjából csak a kapusedző, Jimmy Waite maradt, ő 2014 óta látja el ezt a posztot, egyébként volt a klubnál tartalék hálóőr is. Bennük mind közös, hogy játszottak Európában, Colliton és Mitell pedig edzősködött is ott. A szakmai stáb rangidős tagja az a Marc Crawford, aki játékosként kétszeres Memorial Cup-győztes, és az NHL-ben közel 180 alapszakaszmeccs jutott neki. Trénerként nagyobb karriert futott be, 15 évet húzott le az NHL-ben vezetőedzőként, 1996-ban Stanley Kupát nyert a Colorado Avalanche-sal. Olimpián irányította a kanadai válogatottat, és természetesen ő is megfordult Európában, négy évig volt a Zürich vezetőedzője, kétszer jutottak döntőbe, egyszer bajnokok lettek.

Igen változatos stáb állt össze tehát Chicagóban. A kérdés csak az, hogyan lesznek képesek együtt dolgozni. A legerősebb kémia természetesen Colliton és Mitell között lehet, akik már dolgoztak közösen olyan környezetben, ahol kevesen fogadtak volna rájuk. A The Athleticnek adott nyilatkozatában Colliton arra helyezte a hangsúlyt, hogy lebontsa a felelősségi határokat. Például a kapusedző is vegyen részt az emberhátrányos védekezés kidolgozásában, hiszen ki más tudná jobban, hogy mikor hasznos blokkolni, és mikor okoznak nagyobb kárt a kapusnak a takarással. A másik fogós kérdés Crawford integrálása lesz. Kétségkívül ő rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal, és mégsem ő a szakmai stáb vezetője. A már említett cikkben úgy nyilatkozott, tökéletesen tisztában van vele, hogy miért hozták Chicagóba, és kész teljes mellszélességgel támogatni a szakvezetést a célok elérésében. De azt is hozzátette, tapasztalat ide vagy oda, a végső szót minden esetben Collitonnak kell kimondania.

Újabb érdekes kérdés, hogy egy ennyire fiatal stáb mennyire lesz képes egy irányba állítani az evezőket egy olyan társaságnál, amely korban közel áll hozzájuk, viszont sokkal jobban fizetik őket. A Chicago előtt kétségkívül nehéz évek várnak, így szükségük lesz a tulajdonosok és a szurkolók támogatására is. Nem sok minden szól tehát Collitonék mellett, de eddig mindig széllel szemben ért el sikereket a fiatal szakember. Az NHL-ben viszont példátlan lenne, ha ez összejönne neki.