


Egyetlen másodpercet sem szabad könnyedén venni
19 év után lép ki ismét a nemzetközi porondra az FTC-Telekom. Fodor Szabolcs vezetőedzőt kérdeztük a dolgok állásáról.
Három fronton csatázik az Erste Liga-címvédő az idén. A magyar bázisú nemzetközi bajnokság és a Visegrád Kupa után és közben ezen a hétvégén a Kontinentális Kupa második csoportköre kerül a középpontba. A zöld-fehérek számára az idei szezon is jól indult, egyre-másra aratták a győzelmeket, köztük nagy különbségűeket, ugyanakkor van három vereségük is, így a táblázat élén megelőzte őket a nagy rivális Csíkszeredai Sportklub. Idény előtti interjúnkban Fodor Szabolcs vezetőedző nem akart jóslásokba bocsátkozni a liga ereje kapcsán, mondván, ahhoz le kell játszani 12-13 mérkőzést, hogy fel lehessen mérni a reális erőviszonyokat. ?Ehhez most is tartom magam, le kellett mennie az első körnek, hogy kellő tapasztalatot szerezzünk az ellenfelekről ? összegzett a 40 éves szakember. ? Jól látszik, hogy a csapatok közelebb kerültek egymáshoz, nagyon sok szoros meccset láthatnak a szurkolók. Az, hogy jelenleg a második helyen állunk, mindenképpen biztató a jövőre nézve.?
A magyar?szlovák?cseh?lengyel kupasorozat csoportkörében pontot sem szerzett nyáron a Fradi, ám a negyeddöntő hétfői odavágóján sikerült a gárdának összehoznia az első magyar győzelmet. Ez mindenképpen jó hír, hiszen jelzi, hogy ezt az “témát” sem engedték el a nagy rohanás közepette, kitettek magukért a cseh másodvonal harmadik helyezettje ellen. “A Visegrád Kupa-mérkőzés a Torax Poruba ellen kiválóan szolgálta a felkészülésünket, és örömmel láttuk, hogy egyre jobban néz ki a csapatjátékunk” ? mondta erről blogunknak a vezetőedző.
Most azonban jön az idény egyik legfontosabb megméretése a dél-tiroli Rittenben. Az ellenfelek nem akárkik, a Ritten Sport és az Olimpija Ljubljana egyaránt élcsapat az osztrák?olasz?szlovén Alpesi Ligában ? előbbi az első, utóbbi a harmadik helyen áll jelenleg ?, és a spanyol Txuri Urdint is komolyan kell venni. A két legnagyobb ellenfélnek ráadásul komoly nemzetközi tapasztalatai is vannak, különösen igaz ez a házigazdára, amely 2016/17-ben tagja volt a négyes döntő mezőnyének. További lényeges momentum: a Ritten ugyanebben a körben tavaly házigazdaként a MAC Újbudát is vendégül látta ? a szintén szlovén Jesenice és a szerb Crvena Zvezda társaságában ?, és abban a mezőnyben Majoross Gergely immár extraligás csapata csak a 3. helyet tudta megszerezni, a dél-tiroliak mentek tovább veretlenül.
A feladatok fokozatosan válnak majd nehezebbé, a magyar gárda a spanyolokkal kezd, utána a szlovénok jönnek, végül a Ritten. “Igyekeztünk feltérképezni az ellenfeleket, videókat szereztünk a mérkőzéseikről, kielemeztük azokat ? fejtette ki Fodor Szabolcs. ? Az biztos, hogy nem szabad egyetlen másodpercet sem könnyedén venni. Nemzetközi mérkőzésekről beszélünk, a spanyol együttes sem véletlenül jutott tovább, az előző körben mind a három mérkőzését megnyerte. Az ellenfelek kivesézésénél azonban sokkal fontosabb, hogy a saját játékunkra megfelelően felkészüljünk, és azt a jégen 100 százalékosan megvalósítsuk. Ha ez sikerül, akkor már teljesen elégedettek leszünk, és persze meglátjuk, hogy az mire lesz elég. A srácokon nem látok extra izgatottságot, de úgy gondolom, vannak annyira profi, sok csatát látott játékosok, hogy a ráhangolódás ne okozzon gondot.?
Az FTC-Telekom szerda este indult útnak Rittenbe, az első mérkőzésre péntek délután 4 órakor kerül sor. A csoportból egy csapat jut tovább, amely a Kontinentális Kupa harmadik körében ? november 15?17. között ? Vojensben a brit Nottingham Panthersszel, a francia Amiens Gothiques-kal és a házigazda dán SonderjyskE-vel küzd meg a fináléért.
A Kontinentális Kupa ritteni D csoportjának menetrendje:
2019. október 18., péntek, 16:00: FTC-Telekom?Txuri Urdin
2019. október 18., péntek, 20:00: Olimpija Ljubljana?Ritten Sport
2019. október 19., szombat, 16:00: FTC-Telekom?Olimpija Ljubljana
2019. október 19., szombat, 20:00: Ritten Sport?Txuri Urdin
2019. október 20., vasárnap, 14:00: Txuri Urdin?Olimpija Ljubljana
2019. október 20., vasárnap, 18:00: Ritten Sport?FTC-Telekom
fotó: FTC-Telekom