Oroszország?Kanada 3-4

Hiába múlta felül erőben Oroszország Kanadát 50 percen keresztül, a küzdeni tudásból kitűnőre vizsgázó juharlevelesek nyerték a junior-világbajnokságot.

A várakozásoknak megfelelően szikrázó első harmadot hozott a döntő. Kanada a szokásos elánnal kezdte el a meccset, Mithakovot már 15 másodperc elteltével csak némi szerencse mentette meg a bajtól. Ám a finnek elleni elődöntővel szemben, ezúttal sem tömegben, sem magasságban nem volt különbség a csapatok között. Az oroszok igyekeztek minél előbb ellenfelük tudtára adni, hogy keménységben felveszik velük a versenyt. Az első két perc ezzel együtt Kanadáé volt, de ezt nem sikerült gólra váltani, a kezdeti lendületet pedig hamar megtörte az első kiállítás. Az oroszok sebességben és fizikumban is felnőttek a feladathoz, parádés akciók és látványos ütközések tarkították a mérkőzést. Az esztétikai élmény egészen a 10. percig kitartott, ekkor a játékvezetők elkezdték kiszórni a játékosokat. Előbb az oroszok védekeztek ki sikeresen egy hátrányt, majd az ő perceik következtek, hat percet játszottak emberelőnyben majdnem folyamatosan. Gólt ugyan ebből nem szereztek, pedig igen közel álltak hozzá, de Kanada ez idő alatt is vesztett az energiaszintjéből, arról nem beszélve, hogy képtelenség úgy játékba lendülni, hogy nincs nálad a korong. Az első húsz perc tehát gól nélküli tömény gyönyört hozott.

A második harmadban mit sem vesztett fizikai jellegéből a játék, mezőnyben valóságos háború dúlt, de a szabályok engedte kereteken belül. Kisbüntetésből továbbra is akadt, de ezek apróbb szabálytalankodásokért történtek, az ütközések egytől egyig tiszták, de látványosak voltak. Emellett érződött, hogy mégiscsak világbajnoki döntőn vagyunk, a csapatok igyekeztek minimalizálni a kockázatokat, kettőzött figyelemmel ügyeltek például a cserékre, hogy mégcsak véletlenül se ragadjon be egy fáradtabb sor egy pihentebbel szemben. A mezőnymunka dominált tehát, ebben pedig egyenlőre vizsgáztak a felek, noha Oroszország a kapu előtt valamivel veszélyesebb volt ellenfelénél. Hovanov, Dorofejev és Marcsenko akciói jelezték, hogy dinamikában verhető a kanadai védelem. A gólcsendet Barrett Hayton kiállítása alatt törték meg az oroszok, Jegor Zamula kékről belőtt korongjába Nyikita Alekszandrov ért bele, Joel Hofer, a torna egyik felfedezettje, semmit nem látott, tehetetlen volt. A gól után eggyel feljebb kapcsoltak a kanadaiak, Dylan Cozens kis híján azonnal gólt szerzett. Bár az akcióból gól nem született, két orosz is mehetett a büntetőpadra, vagyis két perc kanadai kettős előny következett. Ami aztán nem tartott sokáig, mivel 22 másodpercen belül Kanada egalizált: egy lövést és kipattanót követően Joe Veleno küzdött meg centerben, a korong így kicsúszott oldalra, ahol érkezett Cozens és hibátlanul oldotta meg a nem túl bonyolult feladatot. A találatnál Veleno és Alexis Lafreniere is pontot szerzett.

Az egyenlítő találat után Oroszország tartotta az eredetileg Kanada által megemelt tempót és ez furcsa módon Kanadának ízlett kevésbé. Annál is inkább, mert a fizikai fölény továbbra is az oroszoké volt, nem is emlékszünk rá, hogy láttunk-e valaha ennyire fizikai hokit produkáló szbornaját. A legjobb példa erre a 35. percben született második orosz gól: Alekszandr Romanov lövése kipattant Hoferről, a korongért a csapatkapitány Grigorij Gyenyiszenko küzdött meg roppant harciasan a bekkjével és a kapussal, majd a hálóba tuszkolta a korongot. 1-0 után másodszor is megszerezte a vezetést az orosz csapat. A meccs nagy tanulsága az volt, hogy csak nyomás alatt lehet Kanadát hibázásra kényszeríteni, az oroszok pedig elképesztően nagy pressziót fejtettek ki, amitől az egész kanadai csapat önbizalma megrogyott, egyre többet hibáztak mezőnyben és a kapuban is. Ezt Makszim Szorkin használta ki 49. percben. A helyzetet Ilja Kruglov dolgozta ki, aki egy kipattanóval megkerülte a kaput és társához passzolta azt, aki közvetlen közelről, egy kanadai bekk takarásában lőtte ki a hosszút, 3-1.

Kanada kezdett bajba kerülni, nem csak a játék képe, de már az eredmény alakulása miatt is. Ekkor azonban ők mutattak karaktert, igaz, ehhez kellett némi szerencse is. Calen Addison lőtte volna méterekkel mellé a korongot, ami azonban irányt változtatott Connor McMichael korcsolyáján, és egy percen belül ismét csak egy volt a különbség. Aztán újabb két perc elteltével már annyi sem: Kanada bevert egy előnyt, a megsérült csapatkapitány Barrett Hayton révén, 3-3. Az egyenlítő találat megfogta az oroszokat, amit kíméletlenül ki is használt a juharleveles válogatott: az orosz védelem teljesen lefagyott, két játékos is elvesztette a saját harmadukba ily módon bevánszorgó korongot, amit Akil Thomas szedett össze, miközben Miftahov rosszul felmérve a távolságot nem csapott le rá, és be is verte 1-1-ben kicselezve a kapust. Nem egészen négy perccel a rendes játékidő vége előtt így először vezetett Kanada a mérkőzésen. Az izgalmaknak azonban itt még korántsem volt vége, ugyanis bő egy perc múlva szimpla előnybe kerültek az oroszok, akik le is hozták a kapust. A nyomás alatt az egyik kanadai játékos ellen kétperces kiállítást ítéltek a játékvezetők, amit azonban később visszavontak. Ez a közjáték döntőnek bizonyult, az oroszok fejben nem bírták a végét, előbb Dorofejev, majd Gyenyiszenko volt fegyelmezetlen, így oda lett az emberelőny, sőt az utolsó 40 másodpercet kettős hátrányban játszották végig, innen pedig nem volt visszaút. Kanada nyert 4-3-ra és megszerezte története 18. junior-világbajnoki aranyérmét.

Fotó: Andrea Cardin/HHOF-IIHF Images