deangelo

DeAngelo triplájával nyert a Rangers

 

A New York-iak hátvédje 3+2-ig jutott, mellette mesterhármast vágott David Pastrnak is. Stamkos és Thornton mérföldkőhöz ért.

A Boston háromszor is hátrányban volt a Winnipeg ellen, de a David Pastrnak, Jake DeBrusk párosnak köszönhetően mégis nyerni tudott rendes játékidőben. A duó szerezte a Bruins mind az öt találatát, Pastrnak hármat vállalt, DeBrusk kettőt. A fordulópont a harmadik harmad derekán jött el, amikor 4-3-as vendégvezetésnél a páros 33 másodperc alatt fordított. A góllövőlistát 35 találattal vezető Pastrnak karrierje hetedik tripláját szerezte és egymás után a 12. mérkőzésen gyűjtött pontot.

Az Edmonton a mérkőzés első felét átaludta Montrealban, de utána magasabb fokozatra kapcsolt és győztesen távozott a Bell Centerből. A meccs derekán kétgólos mínuszban volt az Oilers, a második felében viszont négyet lőtt, de egyet sem kapott. Ryan Nugent-Hopkins és Leon Draisaitl két-két pontot szerzett, Connor McDavid góljával elsőként a mezőnyből eljutott a 70 pontig. A Montrealnak ez volt egymás után a nyolcadik veresége.

Nyikita Kucserov és Andrej Vasziljevszkij hozta a meccset a Tampának az Arizona ellen. Az eggyel korábbi szezon MVP-je duplázott, honfitársa 25 lövést fogott és először védett hibátlanul idén. Az orosz kettős mellett Steven Stamkost kell kiemelni, aki kiosztotta karrierje 400. gólpasszát.

A Florida végig fölényben játszott a Vancouver ellen, és végül magabiztosan húzta be a meccset. A Panthers 49-32-re nyerte a lőpárbajt, az összecsapást pedig háromgólos különbséggel húzta be. A kapura lövésekben és a gólokban egyaránt Noel Acciari járt az élen, aki hat kísérletéből kétszer volt eredményes. A 28 éves Acciarinak idén nagyon megy, a szezon előtt 180 NHL-mérkőzésen volt 18 gólja, idén 41 találkozón 17-nél jár.

A Rangers háromgólos különbséggel verte a Devilst, az élete mérkőzését játszó és mesterhármast szerző Tony DeAngelónak köszönhetően. A New York-iak hátvédj triplázott és két gólpasszt is adott, így öt ponttal beállította Brian Leetch hátvédekre vonatkozó franchise-rekordját. A bekk mellett ismét Artyemij Panarin és Igor Sesztyorkin játszott nagyot. Az orosz szélső három pontot tett a közösbe, míg honfitársa a második mérkőzését is megnyerte, ezúttal 46 lövést hárítva.

A St. Louis bajnokhoz méltóan lépett át a Buffalón. A csatároknál az Alexander Steen, Robert Thomas, Tyler Bozak sor villogott, a trió összesen kilenc pontot gyűjtött az este folyamán. A hátvédek sem tétlenkedtek: mindössze 19 lövést engedélyeztek a Sabres játékosainak. A Blues egymás után a hetedik hazai mérkőzését nyerte.

Kapusgóllal biztosította be a győzelmét a Nashville Chicagóban. A Predators már az első szünetre háromgólos előnnyel mehetett pihenni, ezután azonban visszavett a tempóból, a Hawks pedig élve a lehetőséggel minimálisra csökkentette a különbséget. Az utolsó percben a Chicago lehozta a kapusát az egyenlítés reményében, de először Nick Bonino, majd ? miként azt már megmutattuk ? a Predators kapusa, Pekka Rinne talált be az üresen hagyott ketrecbe.

NHL: Phoenix Coyotes at Nashville Predators

A Calgary gólszegény mérkőzésen nyert a Minnesota ellen, ezzel egymás után a negyedik győzelmét szerezte. A Flames vezető találatára Zuccarello válaszolt a második harmad első percében, a játékrész felénél azonban Johnny Gaudreau bevitte a győztes találatot. A meccs legjobbja a Calgary kapusa, Cam Talbot volt, aki 42 lövést tett ártalmatlanná.

A Los Angeles az első harmadban hat perc alatt ütött négyet, amivel érdemben le is rendezte a Vegas elleni összecsapást. A Knights a fennmaradó negyven percben hiába tartotta óriási nyomás alatt Jack Campbellt, a Kings kapusa 45 lövésből csak kettőt hibázott el. A 43 lövést hárító Campbell mellett a két gólt szerző Adrian Kempe emelkedett ki a mezőnyből.

Ben Bishop lehúzta a rolót Anaheimben, könnyű győzelemhez segítve a Dallast. A 26 lövést fogó és karrierje 33. shutoutját jegyző hálóőr mellé Roope Hintz tudott felnőni, aki egy gólt lőtt és egyet előkészített. A Stars egymás után hatodszor szerzett pontokat.

A Logan Couture-t másfél hónapra elveszítő San José megnyerte az első összecsapását a kapitánya nélkül. Hiányában a Columbus ellen Kevin Labanc és Aaron Dell vette a kezébe az irányítást. A csatár egyet lőtt és egyet előkészített, a kapus 30 lövésnek állta az útját. A mérkőzésen gólt szerzett az Joe Thornton is, aki az 1612. találkozóját játszotta, és ezzel befogta a 11. helyen álló Ray Bourque-t.

NHL, 2020. január 9.:

Boston?Winnipeg 5-4
G.: Pastrnák (3), DeBrusk (2) ill. Connor, Copp, Pionk, Scheifele

Montreal?Edmonton 2-4
G.: Danault, Kotkaniemi ill. Sheahan, Nugent-Hopkins, Chiasson, Archibald

Tampa Bay?Arizona 4-0
G.: Kucserov (2), Killorn, Szergacsov ill. ?

Florida?Vancouver 5-2
G.: Acciari (2), Pysyk, Dadonov, Hoffman ill. Boeser, Motte

NY Rangers?New Jersey 6-3
G.: DeAngelo (3), Panarin, Kreider, Fast ill. Rooney, Coleman, Severson

St. Louis?Buffalo 5-1
G.: Steen (2), Thomas, Bozak, Perron ill. Eichel

Chicago?Nashville 2-5
G.: Kubalik, DeBrincat ill. Arvidsson, Blackwell, Duchene, Bonino, Rinne

Calgary?Minnesota 2-1
G.: Ryan, Gaudreau ill. Zuccarello

Las Vegas?Los Angeles 2-5
G.: Smith, Pacioretty ill. Kempe (2), Martinez, Hutton, Toffoli

Anaheim?Dallas 0-3
G.: ? ill. Gurjanov, Radulov, Hintz

San Jose?Columbus 3-1
G.: Labanc, Thornton, Burns ill. Milano

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN