


47 évesen elhunyt Cristian Cirlan
A MOL Liga-alapító CSA Steaua Bucuresti parancsnoka volt.
Szerdán a bukaresti Ghencea temetőben katonai tiszteletadás mellett temették el a hétfőn elhunyt Cristian Cirlant. A hírt a román hadsereg központi sportklubja jelentette be. Cristian Cirlan neve nem ismeretlen a magyarországi hokikedvelők előtt sem, hiszen az 1972-es születésű katona-sportvezető 2005 és 2012 között, majd 2014-től 2016-ig a Steaua hokiszakosztályának az elnöke volt, 2014 és 2017 között pedig a román jégkorongszövetség alelnöki posztját is betöltötte. A Steaua hokis vezetőjeként komoly szerepet játszott abban, hogy a MOL Liga magyar?román közös szervezésű bajnokságként indult el. Bár Cirlan nyilvánvalóan keményen védte saját klubja érdekeit, partnerei korrekt és szavatartó félként jellemezték. Kiválóan beszélt angolul, ezt a tudását a Steaua sajtó- és marketingügyeinek felelőseként kamatoztatta. 2018 novemberétől a hadsereg központi sportklubja, a CSA Steaua alelnöke, a versenysport-tevékenységek parancsnokhelyettese, 2019 decemberétől a klub elnöke-parancsnoka volt. Szívügye volt a jégkorong, halálával olyan embert vesztett a román jégkorongsport, aki még sokat segíthetett volna neki.