


Pálkövi Zsombor olimpiai döntőt vezetett
A fiatal magyar játékvezető az Egyesült Államok?Oroszország mérkőzésen működött közre Lausanne-ban.
Az ifjúsági téli olimpia azt követően is folytatódott a svájci városban, hogy a 3×3-as jégkorongtornák ? amelyeken négy érmet szereztek a magyar fiatalok, közte Hegedüs Levente aranyat ? nemrégiben véget értek. Az úgymond nagy hokinemzetek klasszikus tornán döntötték el egymás között, hogy melyikük a legjobb. A fináléra szerdán került sor, ezen a mérkőzésen Oroszország és az Egyesült Államok találkozott. Előzőleg az oroszok lemosták az elődöntőben a finneket, az amerikaik pedig Kanada ellen mentek tovább. A döntő egyoldalú mérkőzést hozott, az oroszok 4-0-ra nyertek. Dominanciájukat jelzi, hogy az egész tornán 29 gólt lőttek és csak 3-at kaptak. Ami viszont számunkra fontos: a telt ház, azaz 9000 néző előtt megrendezett összecsapás egyik játékvezetője Pálkövi Zsombor volt. A magyar zebra korábban is fontos feladatokat kapott, közreműködött ugyanis a csoportkörben a kanadai?orosz és a finn?svájci meccseken, valamint a már említett amerikai?kanadai elődöntőn is. Magyar játékvezető még soha nem vezetett olimpiai döntőt. Ifjúságit sem.
fotó: hokibirok.hu