Még idén új főszponzort kell találnia az EBEL-nek

 

Az osztrák bázisú bajnokság következő idénye anyagilag biztosítva van. Erről Karl Safron, az EBEL ügyvezető elnöke beszélt a Servus TV-nek.

Október végén robbant a bomba azzal kapcsolatban, hogy az osztrák bázisú nemzetközi liga, az EBEL névadó főszponzora az idény végeztével kiszáll a támogatók közül. Az Erste Bank által kiszemelt és 2013 óta regnáló elnök, Peter Mennel már nyáron lemondott ? más elfoglaltságaira hivatkozva ?, a helyét ideiglenesen Karl Safron, az EBEL-t alapító és 2013-ig vezető korábbi elnök vette át. A bizonytalanságot fokozta, hogy egy hete a rendkívüli közgyűlésen nem kapott elegendő többséget utódként a grazi Jochen Pildner-Steinburg, pedig korábban előzetes megállapodás született a személyéről.

A főszponzor távozásával rengeteg pénztől esik el a liga, a jövőjét is megkérdőjelezik többen. Az ideiglenes elnök most a szezon végén szintén távozó médiapartner, a Servus Tv kérdéseire válaszolva igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

Safron elmondta, a liga rendelkezésére álló tartalékok, több régi és néhány új szponzor támogatása révén minden szükséges fedezet megvan a 2020/21-es idény sikeres lebonyolításához. “Így egy kicsit több időnk van arra, hogy főtámogatót találjunk” ? tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy mennyi lélegzethez jutott ezzel a liga, így válaszolt: “Azt gondolom, a 2020-as év mindenképpen kulcsfontosságú lesz. Mindannyian tudjuk, hogy a cégek a marketing-költségvetésüket a naptári év végéig rakják össze a következő évre, így 2020 őszén a ligának már tudnia kell, merre visz az útja tovább.”

Safron

fotó: Servus Hockey Night

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN