sarkozy_tamas_3

Elhunyt Sárközy Tamás

   

A jégkorongszövetség egykori elnökét 80. életévében érte a halál.

Az MJSZ honlapján a következő megemlékezés jelent meg róla:

“Életének 80. évében elhunyt Sárközy Tamás jogászprofesszor. Rövid és súlyos betegség után kedden érte a halál. Sárközy Tamás 1940-ben született. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1963-ban, 1978-ban lett az állam- és jogtudományok doktora, 1979-ben kapott egyetemi tanári címet. 1988 és 1990 között igazságügyminiszter-helyettesként, 1989 és 1990 között deregulációs kormánybiztosként sokat tett a piacgazdaság jogszabályi kereteinek kidolgozásáért. 1988 és 1998 között a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke volt. Sárközy Tamás idejében teremtődtek meg a feltételek a magyar jégkorong szintlépéséhez. Felkarolta az utánpótlásképzést, kiemelte a 75-77-es korosztályt, a későbbi szapporói aranygenerációt, azelőtt sosem látott forrásokat biztosított fejlődésükhöz. Az egykori elnök az elmúlt két évtizedben is lelkes hokiszurkoló volt, rendületlenül járta a mérkőzéseket, a tavalyi kazahsztáni világbajnokságon is ott volt. Emellett aktív szerepet vállalt mind a mai napig a magyar jégkorongsport szervezésében is. 2019-ben beválasztották a magyar jégkorong Hírességek Csarnokába. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent teljes közösségünk számára.”

sarkozy_tamas_3

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN