


A Dallas átvette a vezetést a St. Louistól
A texasi gárda az utolsó 6 meccsén 11 pontot szerzett. Alex Galchenyuk remekül mutatkozott be, Duncan Keith mérföldkőhöz ért.
Gólzáporos harmadik harmadot és Rangers-győzelmet hozott a Chicago?New York Original Six derbi. Az utolsó játékrészre még 1-1-es állással fordultak a csapatok, de a vége 6-3 lett a Rangersnek, miután 11 perc alatt hét gólt született. Mika Zibanejad négy, Chris Kreider három pontot szerzett, Igor Sesztyorkin 37 lövést védett. A Chicago hátvédje, Duncan Keith az 500. gólpasszát adta az 1128. mérkőzésén.
A kapusokról szólt minden az Edmonton?Boston összecsapáson. Az alap játékidőben Mike Smith és Tuukka Rask is remekelt, csak egyszer-egyszer kapitulált mindkét hálóőr. A döntés így a hosszabbításra maradt, ahol David Pastrnak találata zárta le a meccset. A Boston csatára a 43. gólját lőtte, amivel befogta a listavezető Auston Matthewst.
A játéknap egyetlen szétlövését a Minnesota nyerte a Vancouver otthonában, ez Dean Evason első sikere volt a csapat élén. A meccs embere Alex Galchenyuk volt. A napokban a Pittsburghtől érkező szélső az első gólját lőtte az új csapatában, amivel öt perccel a befejezés előtt kiharcolta a hosszabbítást. Galchenyuk a rávezetések során is főszereplő volt: az ötödik körben Bo Horvat hibája után ő értékesítette a győztes büntetőt. A Canucksban Tyler Toffoli gólpasszal debütált.
A Dallas nyert az Arizona ellen, és újabb sikerének köszönhetően átvette a vezetést a Central csoportban a St. Louistól. A Coyotes kétszer még egalizálni tudott, de nyolc perccel a befejezés előtt Jamie Oleksiak góljára már nem tudott felelni. A meccs legjobbja a 39 védéssel záró Ben Bishop volt.
A Florida háromgólos győzelemmel zárta az anaheimi kirándulást. A Ducks szerzett vezetést, de a Panthers néggyel válaszolt a két-két pontot szerző Vincent Trochek, MacKenzie Weeger páros vezetésével. A Florida centere, Aleksi Saarela az első gólját lőtte az NHL-ben.
Az Islanders kikapott Denverben, és ezzel egymás után a negyedik vereségét könyvelhette el. A Colorado minden harmadban egy gólt lőtt, miközben Pavel Francouz 27 lövést védett és csak két percre volt a shutouttól. Cale Makar két gólpasszt adott, és már 33 előkészítésnél jár a szezonban, amivel megdöntötte Bruce Bell 1985-ben felállított hátvédekre vonatkozó franchise-rekordját.
NHL, 2020. február 19.:
Chicago?NY Rangers 3-6
G.: Kubalik (2), Caggiula ill. Chytil, Bucsnyevics, Strome, Kreider, Panarin, Zibanejad
Edmonton?Boston 1-2 h.
G.: Gagner ill. Bergeron, Pastrnak
Dallas?Arizona 3-2
G.: Perry, Faksa, Oleksiak ill. Hall, Fischer
Anaheim?Florida 1-4
G.: Jones ill. Barkov, Trocheck, Saarela, Weegar
Colorado?NY Islanders 3-1
G.: Donskoi, Burakovsky, Landeskog ill. Nelson
Vancouver?Minnesota 3-4 b.
G.: Miller (2), Beagle ill. Fiala, Kunin, Galchenyuk
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy