88955685_10157312410644858_6055767616637632512_o

6500. meccsét játszotta a Hawks és a Rangers

 

Mármint az NHL alapszakaszában. A Chicago nyert, a New York-iak kikaptak. Crosby kiosztotta a 800. gólpasszát, Bryan Rust triplázott.

A Montrealtól szenvedte el egymás utáni negyedik vereségét ? az utolsó tíz mérkőzésen a nyolcadikat ? a New York Islanders. A Canadiens esélyt sem adott vendéglátójának, már az első szünetre háromgólos előnnyel mehetett, amit a meccs végéig növelni is tudott. Brendan Gallagher és Joel Armia egy gólt lőtt és egyet előkészített, Carey Price 20 lövést fogott.

Hazai jégen bukott a Rangers is, amely az egymás után nyolcadik győzelmét szerző St. Louis előtt hajtott fejet. A 6500. alapszakasz-mérkőzését játszó Rangers szerzett vezetést, de a Blues fordítani tudott a Brayden Schenn, Colton Parayko, Jaden Schwartz triónak köszönhetően. A hármas minden tagja 1+1-gyel zárta a meccset.

6500-as jubileumot ünnepelhetett a Chicago is, a különbség annyi volt, hogy a Blackhawks sima győzelemmel zárta a találkozót. A meccs fordulópontja a második harmad végén következett el, amikor a Hawks három perc alatt hármat ütve négygólosra növelte előnyét. A Chicago mind a három idei találkozóját megnyerte a Ducks ellen.

Az Ottawa ellen szakította meg  hatmeccses nyeretlenségi sorozatát a Pittsburgh. A Penguins nagyon bekezdett: másfél perc elteltével már kettővel ment és végül négygólos verést mért a Senatorsra. Bryan Rust mesterhármast vágott, Jevgenyij Malkin négy találatot készített elő, Sidney Crosby három pontot szerzett, közben kiosztotta a 800. gólpasszát. Ez utóbbihoz 980 meccsre volt szüksége, ami a liga történetének hatodik legjobb teljesítménye.

crosby 800A

Az Atlanti-csoport első két helyezettje találkozott Tampában, ahol a Lightning fogadta a Bruinst. A szoros meccset a Boston nyerte, amivel kilencpontosra hizlalta előnyét az üldözőjével szemben. A meccs legjobbja a 20 lövést hárító Tuukka Rask volt.

Az elmúlt hét legjobbjának választott Kevin Fiala volt ismét a Minnesota vezére. A 23 éves svájci gólpasszal és győztes góllal járult hozzá a Nashville elleni sikerhez. Fiala mellet Alex Stalock tette oda magát, aki 37 védést produkált. A Minnesota az utolsó nyolc meccséből hatot behúzott, ezzel egy pontra van a rájátszást jelentő nyolcadik helytől.

A Minnesotához hasonlóan 3-1-re nyert a Winnipeg is Kyle Connor, valamint Connor Hellebuyck vezérletével. A Jets szélsője két góllal és egy előkészítéssel csapata mindhárom találatában benne volt, míg a hálóőr 25 lövésnek állta az útját. A Buffalo egyvégtében negyedszer vesztett.

A játéknap egyetlen hosszabbítását az Edmonton húzta be Dallasban. A találkozó mindhárom gólja emberelőnyben született: a 600. meccsét játszó Ryan Nugent-Hopkins találatára John Klingberg válaszolt, a hirtelen halálban a győztes gólt Alex Chiasson szerezte. A meccs embere az Oilers kapusa, Mikko Koskinen volt, aki 42 lövést fogott.

nugent hopkins 600

A Vegas az utolsó tíz mérkőzéséből a kilencedik győzelmét gyűjtötte be, ezúttal a New Jersey ellen. Max Pacioretty és William Karlsson egyaránt két-két pontot tett a közösbe, a 300. mérkőzését játszó Robin Lehner 27 lövést fogott, és az első shutoutját szerezte a Golden Knights mezében.

A San José a befejező játékrészben harcolta ki a győzelmet a Toronto ellen. A Sharks ebben a periódusban összesen három gólt szerzett, az első kettőt 50 másodperc alatt, amivel 4-2-re módosította az eredményt. Az egymás után harmadszor nyerő kaliforniai csapat legjobbja a két gólt szerző Evander Kane volt. A San Joséban az 1100. meccsét játszotta Joe Thorton.

NHL, 2020. március 3.:

NY Islanders?Montreal 2-6
G.: Nelson, Pulock ill. Gallagher, Petry, Hudon, Byron, Weal, Armia

NY Rangers?St. Louis 1-3
G.: Zibanejad ill. Parayko, Schenn, Schwartz

Pittsburgh?Ottawa 7-3
G.: Rust (3), Marino, Sheary, Crosby, Zucker ill. Hawryluk, Tkachuk, Brown

Tampa Bay?Boston 1-2
G.: Stephens ill. Marchand, DeBrusk

Minnesota?Nashville 3-1
G.: Kunin, Fiala, Parise ill. Smith

Winnipeg?Buffalo 3-1
G.: Connor (2), Poolman ill. Ristolainen

Chicago?Anaheim 6-2
G.: Strome (2), Caggiula, Nylander, Kane, Kampf ill. Heinen, Rowney

Dallas?Edmonton 1-2 h.
G.: Klingberg ill. Nugent-Hopkins, Chiasson

Las Vegas?New Jersey 3-0
G.: Pacioretty, Karlsson, Reaves ill. ?

San Jose?Toronto 5-2
G.: Kane (2), Suomela, Noesen, Simek ill. Matthews, Marner

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN