NHL: Colorado Avalanche - Edmonton Oilers

Leon Draisaitl nagyon akarja az Art Ross-trófeát

   

Az Edmonton csatára lenne az első német, aki a kanadai táblázat élén végez. Igen közel állt hozzá, ám az alapszakasz félbeszakadt.

Leon Draisaitl, az Edmonton szélsője 71 mérkőzésen szerzett 110 pontjával toronymagasan vezeti az NHL kanadai táblázatát. Az öt követő Connor McDavid 97, míg a David Pastrnak, Artyemij Panarin páros 95 pontos, így a németet elvben semmi sem mentheti meg attól, hogy hazavigye az Art Ross-trófeát. Erről, a koronavírus-járványról és a jövőről kérdezték a 24 éves szélsőt. “Jelenleg senki sem tudhatja, hogy a szezon mikor folytatódhat, ha folytatódhat egyáltalán ? kezdte Draisaitl. ? Egy biztos: óriási dolog lenne megszereznem az Art Ross-trófeát. Nem tudom, mennyit kell még hozzátennem ehhez, de folyamatosan szinten tartom magam. Itt maradtam Edmontonban a családommal, itt készülök. Három hete voltam utoljára jégen, de berendeztem itthon egy konditermet, ott naponta másfél-két órát edzhetek. Úgy érzem magam, mint a nyári szünetek végén, amikor már másfél hónapja nem láttam jeget: mint aki sohasem jégkorongozott. Remélem, ez az állapot hamar el fog múlni. Ha ismét jégre léphetek, tényleg mindenképpen szeretném megszerezni a pontkirályi címet. Ha nem lesz folytatás, arra fogok törekedni, hogy a következő szezonban megcsináljam. Ez azonban nagy csalódás lenne.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan látja az Edmonton idei és következő szezonját, így felelt: “A szünetig viszonylag jó évad volt. A rájátszásba akartunk kerülni, és úgy is állunk. A klub az elmúlt 14 évben csak egyszer jutott playoffba, de most jó úton haladtunk, rettenetes lenne, ha nem mehetnénk tovább. A legfontosabb a csapat sikere, a Stanley Kupa megszerzése az elsődleges cél. Mindenki szereti a stabilitást, ezt a klub megadja. Remélem, hogy itt maradok, ameddig csak lehetséges, és még rengeteg meccset nyerhetek. A legnagyobb segítségem és társam Connor McDavid, akivel a jégen és azon kívül is barátok vagyunk. Jobbá tesszük egymást, egészséges versenyhelyzet van közöttünk. Ez kell a csapat sikeréhez.”

NHL: Colorado Avalanche - Edmonton Oilers

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN