hobey baker 2020

Megvannak a Hobey Baker-díj jelöltjei

 

Scott Perunovich, Jeremy Swayman vagy Jordan Kawaguchi kaphatja a legjobb NCAA-játékosnak járó trófeát.

A 21 éves Perunovich a St. Louis Blues választottja volt a 2018-as draft második körében. A University of Minnesota Duluth játékosa igazi pontgyáros: 34 mérkőzésen 40 egységet szerzett, amivel a második legeredményesebb volt hátvédek között. A konferenciáján belül (National Collegiate Hockey Conference ? NCHC) 24 mérkőzésen 32-t gyűjtött, ezzel ő lett az első, aki hátvédként a kanadai táblázat élén tudott végezni. Az egész egyetemi bajnokságot figyelembe véve a gólpasszokban második, az emberelőnyös pontokat tekintve első lett. A Minnesotával 2018-ban és 2019-ben is bajnok bekk egy hete kötött profiszerződést a St. Louis Blues csapatával.

Jordan Kawaguchi 33 találkozón 45 pontot (15 gól, 30 gólpassz) gyűjtött, amivel a bajnokság második legeredményesebb játékosa volt Jack Dugan mögött. A 22 éves jégkorongozó 15 alkalommal szerzett legalább két pontot, és tizenháromszor került a neve mellé győztes gól vagy gólpassz. A North Dakota játékosa teljesítményével bekerült az NCHC kezdő hatosába, és megválasztották a konferencia legjobb csatárának. Kawaguchit nem draftolták, így jövő nyáron szabadon igazolhat bárhova az NHL-ben.

Jeremy Swayman lassan jutott fel a csúcsra, hiszen a Boston még 2017-ben az összesített 111. helyen választotta ki. A University of Maine kapusa 34 találkozón 18-11-5-ös mutatóval végzett, amihez 2,07-es kapottgól-átlag és fantasztikusan magas, 94%-os védési hatékonyság párosult. Az NCAA összes hálóőre közül ő kapta a legtöbb lövést (1170) és ő védett a legtöbbször (1099). A 22 éves kapust konferenciáján belül (Hockey East) megválasztották a legjobbnak posztján, és bekerült az év csapatába is. Swayman a napokban írt alá hároméves belépő szintű szerződést a Bostonnal.

A Hobey Baker-díj győztesének nevét április 11-én hozzák nyilvánosságra. Az elismerést olyan játékosok kapták meg korábban, mint Neal Broten, George McPhee, Paul Kariya, Chris Drury, illetve a ma is aktív Ryan Miller, Johnny Gaudreau, Jack Eichel, Jimmy Vesey, továbbá a tavalyi győztes Cale Makar.

hobey baker 2020_2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN