bobby orr

Ők voltak az elmúlt fél évszázad legjobb hátvédei

 

Az NHL 14 elismert szakírója posztonként rangsorolta a legjobbakat. A centerek után a hátvédeknél sem születhetett meglepetés.

A kiindulópont az 1967-es bővítés volt, a 14 szakíró posztonként 16 játékost nevezhetett meg. A szavazatszámlálást nem bonyolították túl, az első helyre tett játékos 16 pontot kapott, a második 15-öt, a harmadik 14-et és így tovább. A hátvédek mezőnyében sem született meglepetés, Bobby Orr ugyanúgy maximális pontszámmal végzett az első helyen, mint a centerek között Wayne Gretzky. A második helyre Nicklas Lidströmöt tették a szakírók 198 ponttal, aki viszont csak két egységgel előzte meg a harmadik Ray Bourque-öt. A 14 szakíró az első körben 35 centert nevezett meg, ez jóval több volt, mint a hátvédeknél, közülük ugyan mindössze 27-en kaptak voksot. Ebből a garnitúrából öten aktívak jelenleg is, míg a toplistára csak Zdeno Chara és Erik Karlsson fért be a 14. és a 16. helyen. Ha ide kattintanak, akkor nemcsak a végeredményt találják meg teljes egészében, hanem az egyes szakírók névsorait külön is. Rövidesen a kapusok rangsorával jelentkezünk.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN