szajbert

Szajbert Krisztián az év utánpótlásedzője

 

A Sportországi Cápák edzője ? akinek munkásságával a minap bővebben is foglalkoztunk ? az MJSZ honlapján nyilatkozott a Séra Miklós-díjról.

?Óriási megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy megkaptam a díjat. Ez nemcsak az én érdemem, a kollégáimmal, a szülőkkel végzett komplett munka értékelése. Az U14-es csapatunknál a sok munka és a tapasztalat most érett össze, velük már tíz éve foglalkozunk, az itthoni versenyek mellett nemzetközi tornákon is részt vettünk. Én edzőként elég szabad kezű vagyok, igyekszem játékosközpontúként közeledni a feladathoz, és a gyerekek vevők erre, így harmóniában tudunk dolgozni? ? mondta a szakember. A Sportországi Cápák U14-es csapata az alapszakaszban, majd a középszakaszban dobogós helyen végzett, utána az 1?4. helyért vívott helyosztó során megszerezte a második helyet, azaz döntő játszott volna a MAC Budapesttel, ha nem szól közbe a koronavírus-járvány. Szajbert mellett Vas Márton, a divízió 1/A-ba jutott juniorválogatott vezetőedzője, illetve Mayer Péter, a Modo Kupa-győztes U16-os nemzeti csapat irányítója volt még a Séra Miklós-díj jelöltje.

szajbert

Átadták emellett a Kéri Rudolf-emlékdíjat, amellyel azokat jutalmazzák, akik sokat tesznek a sportágért. Ezt Kalmár Tibor, a Dunaújvárosi Acélbikák zsűritagja vehette át Kovács Zoltántól. A Dunai Vasműben műszerészként dolgozott, onnan ment nyugdíjba 2004-ben. 1977 óta dolgozott jégpályán, először mint a zene felelőse, majd 28 éve Szélig Árpád, a Dunaferr jégkorong-szakosztályának vezetője kérte fel, hogy segítse munkájukat időmérőként. Közel három évtizedes tevékenysége során több hazai és világeseményen közreműködött a zsűri tagjaként. Az MJSZ által szervezett világbajnokságokon is szerepet vállalt, és több csarnokban is dolgozott. Sok generációt látott felnőni Dunaújvárosban és több nagy sikernek volt szemtanúja. A mostani szezon végén befejezte a jégkorongban végzett tevékenységét.

Négyen kapták meg az év önkénteseinek járó díjat. Somogyi Viktor 2009 óta szinte minden női meccsen, kupán, vb-n jelen van, végigfotózza az eseményeket, és megosztja a képeit a női válogatottal, illetve a szövetséggel. Ezt önként, mindenféle juttatás nélkül teszi.

Zatykó Kevin, Mayer Balázs és Ómajtényi László Bendegúz azért kaptak elismerést, mert a 2019/20-as szezonban augusztustól minden MJSZ-rendezvényen jelen voltak, és segítettek a reggeli bepakolástól és építéstől kezdve egészen az esemény végéig, az esti bontásig. A sportágválasztóktól az őszi gyermek jégkorongfesztiválon és az EIHC-n át a magyar jégkorong napjáig mindenhol lelkesen és hatékonyan végezték önkéntes feladataikat.

keridij

fotók: Szűcs Attila/MJSZ

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN