


Majoross Gergely a MAC-utánpótlásban folytatja
Az eddig az újbudai Extraliga-együttest irányító szakember a MAC Jégkorong Akadémia “mentoredzője” lesz a nyár folyamán.
A hírt az akadémia és a felnőttcsapat közösségi oldala egyidejűleg jelentette be. Kisinterjút is publikáltak Majoross Gergellyel, amelyből sok konkrétum ugyan nem derül ki, de a fenti linkekre átkattintva elolvashatják. Egy idézet: ”Néhány héttel ezelőtt kezdtem bele a részletek megismerésébe, az ötletelésbe, hogy miként tudok hozzátenni a működéshez. Próbálom felmérni az aktuális helyzetet, és erősíteni azt, ami kiemelkedő, illetve javítani, ami szerintem javítandó. Első körben elkezdtünk dolgozni az edzői stábbal az identitás erősítésén, az aktuális kérdések megoldásán.” A MAC utánpótlása évek óta a legeredményesebbek közé tartozik hazánkban, különböző korosztályos csapataik a legutóbbi csonka szezonban is jó néhány első-második helyet szereztek.
fotó: MAC-facebook