svaszi

Az U18-as válogatott kétszer meccsel a lengyelekkel

   

Az eredetileg tervezett négy nemzet torna elmaradt a koronavírus-járvány miatt, a Tüskecsarnok-beli mérkőzések zárt kapusak lesznek.

Folytatódik az U18-as válogatott felkészülése a 2021-es divízió 1/B csoportos világbajnokságra. A júliusi összetartást követően ismét együtt dolgozik a keret, amelybe Svasznek Bence vezetőedző és stábja 3 kapust, 9 védőt és 13 csatárt hívott be. Légiós most nincs közöttük, mindannyian hazai klubokban pallérozódnak. A jégkorongszövetség honlapjának híre szerint a középpontban két mérkőzés áll, amelyeken a lengyel ifisták lesznek a mieink ellenfelei. A találkozókra a Tüskecsarnokban kerül sor csütörtökön 15 és pénteken 10:30 órától. A meccsek zárt kapusak lesznek, ám online közvetítést mindkét esetben terveznek.

Svasznek Bence a következőképpen nyilatkozott a dolgok állásáról: “Örülök, hogy a lengyelekkel tudunk játszani. A vb-n is egy csoportban vagyunk velük, ez jó erőfelmérő lesz. A külföldön játszókat ezúttal nem hívtuk be, így most többen is bizonyíthatják, hogy helyük van a csapatban. 2004-es születésűek is bekerültek, akik jó teljesítményt nyújtottak a júliusi összetartáson. Azokat a dolgokat gyakoroljuk edzésen, amiket szeretnénk viszontlátni a meccseken. Dolgozunk, próbáljuk jól érezni magunkat, becsülettel felkészülni. Mindig nyerni szeretnénk, de most másodlagos az eredmény. Az a lényeg, hogy jó és szoros meccseket játsszunk, és kiderüljön, a srácok mire képesek nyomás alatt. Áprilisra kell összeállni, mi akkor szeretnénk nyerni.”

A keret

Név Klub
Kapusok
Antek Tamás DHK
Gottwald Levente MAC
Oláh Dávid IOGJA
Hátvédek
Balázsi Márton UTE
Illés Márton DVTK
Molnár Gergő IOGJA
Molnár Márk DVTK
Salamon Zoltán IOGJA
Sándor Bence DHK
Szabó Péter IOGJA
Szalay Boldizsár DVTK
Tóth Péter MAC
Csatárok
Alapi Márton IOGJA
Auer Olivér UTE
Ádám Zsolt MAC
Ambrus Csongor IOGJA
Antal Norbert Bendegúz PHC
Bartók András DHK
Dobos Mihály Bendegúz PHC
Fekete Alex IOGJA
Keceli-Mészáros Mátyás IOGJA
Kiss Ádám IOGJA
Nádor Kristóf MAC
Tóth Tamás DVTK
Weidemann Márk MAC

A stáb

Vezetőedző: Svasznek Bence
Edzők: Tokaji Viktor, Strenk Hunor
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Fizioterapeuta: Szirányi Dániel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Imre Lajos

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN