


Anton Hudobin megint ellopta a show-t
Az orosz hálóőrnek köszönhetően harmadszor is nyert a Dallas a Vegas ellen, ezzel egy győzelemre került a finálétól.
A Vegas azzal a tudattal lépett jégre a nyugati konferenciadöntő negyedik összecsapásán, hogy ha veszít, akkor kétmeccses hátrányba kerül a Stanley Kupa-fináléba jutásért folyó harcban. A győzelmi kényszer alatt játszó együttes ennek megfelelően az első pillanattól kezdve uralma alá vonta a játéktér egészét. Felbillent a pálya a Rogers Place-ben: a Knights csatárai sorra alakították ki a helyzeteket, míg a hátvédek csírájukban elfojtották a Stars összes kísérletét. A meccs képét tökéletesen tükrözi az az adat, hogy a felénél a Vegas 21-6-ra vezetett a kapura lövéseket tekintve. Ám hiába játszott elképesztő fölényben Peter DeBoer csapata, képtelen volt bevenni az ismételten fantasztikus formában védő Anton Hudobin kapuját. A Dallast meccsben tartó hálóőr ellenállását végül Alex Martinez törte meg, aki a második harmad derekán emberelőnyben ágyúzott a jobb sarokba. Ezután a Vegas ott folytatta, ahol abbahagyta: továbbra is össztűz alatt tartotta a Dallas kapuját, ám teljesen eredménytelenül.
Ezzel szemben négy perccel a gól után váratlan fordulat állt be. A csak szórványos ellentámadásokra képes Dallas egy roppant szerencsés találattal egyenlített, Joe Pavelski lövése Schmidt ütőjén felpattanva, hulló falevélként zuhant Lehner kapujába. A váratlanul bekapott gól megfogta a Vegast, a Starst viszont egyértelműen felhozta. A texasiak egyre több akciót dolgoztak ki, két emberelőnyt is kiharcoltak, amiből a másodikat Jamie Benn gólra váltotta egy perccel a játékrész befejezése előtt. A harmadik harmadban ugyanaz történt, mint a találkozó első felében. A Vegas sorra alakította ki a helyzeteit, minden tartalék energiát mozgósított az egyenlítésért, de kettős emberelőnyben sem volt képes bevenni az ihletett formában védő Hudobin kapuját. Az orosz hálóőrnek köszönhetően a befejező húsz percet szó szerint túlélte a Dallas, és egy győzelemre került attól, hogy 2000 után ismét döntőt játszhasson. Miként az előző mérkőzés végén, úgy most is volt okuk a starsosoknak arra, hogy megköszönjék Hudobinnak az extra teljesítményt.
A Vegas fináléba jutásához 1-3 után kisebb csoda kellene. A konferenciadöntők 1982-es bevezetése óta 35-ször állt 3-1-re egy párharc a rájátszás e szakaszában, és egyedül a New Jersey tudott fordítani a Philadelphia ellen még 2000-ben.
NHL, 2020. szeptember 12.:
Dallas?Las Vegas 2-1
G.: Pavelski, Benn ill. Martinez
A főcsoportdöntők állása:
Kelet:
Tampa Bay Lightning (2)?New York Islanders (6) 2-1
Nyugat:
Vegas Golden Knights (1)?Dallas Stars (3) 1-3
A főcsoport-elődöntők végeredménye:
Kelet:
Philadelphia Flyers (1)?New York Islanders (6) 3-4
Tampa Bay Lightning (2)?Boston Bruins (4) 4-1
Nyugat:
Vegas Golden Knights (1)?Vancouver Canucks (5) 4-3
Colorado Avalanche (2)?Dallas Stars (3) 3-4
A főcsoport-negyeddöntők végeredménye:
Kelet:
Philadelphia Flyers (1)?Montreal Canadiens (8) 4-2
Tampa Bay Lightning (2)?Columbus Blue Jackets (7) 4-1
Washington Capitals (3)?New York Islanders (6) 1-4
Boston Bruins (4)?Carolina Hurricanes (5) 4-1
Nyugat:
Vegas Golden Knights (1)?Chicago Blackhawks (8) 4-1
Colorado Avalanche (2)?Arizona Coyotes (7) 4-1
Dallas Stars (3)?Calgary Flames (6) 4-2
St. Louis Blues (4)?Vancouver Canucks (5) 2-4
A playoff-kvalifikáció végeredménye:
Nyugat:
Edmonton (5.)?Chicago (12.) 1-3
Nashville (6.)?Arizona (11.) 1-3
Vancouver (7.)?Minnesota (10.) 3-1
Calgary (8.)?Winnipeg (9.) 3-1
Kelet:
Pittsburgh (5.)?Montreal (12.) 1-3
Carolina (6.)?NY Rangers (11.) 3-0
NY Islanders (7.)?Florida (10.) 3-1
Toronto (8.)?Columbus (9.) 2-3
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy