vargahorvath

Varga Balázs 6 meccsen 7 gólpassznál tart

   

Horváth Bence mindkét találkozóján 1+1 ponttal zárt. Heti körképünk utánpótlás-légiósainkról.

Ismét a finn ifjúsági első osztályban szerepelt Tamási László, a Sport ennek örömére 3 mérkőzésen 6 pontot gyűjtött. Az előzőleg csupán 1 győzelemmel álló Sport előbb a SaiPát verte 7-5-re, majd a Jukuritot 3-1-re, végül a HPK-tól 2-1-re kikapott. A magyar csatár a Jukurit ellen gólpasszos volt, 12. meccsén ez volt az ötödik pontja. A KooKoo Varga Balázzsal a soraiban veszített kétszer, a K-Espoo 6-2-vel, az immáron Mihalik András nélkül felálló K-Vantaa 3-2-vel bizonyult jobbnak. Varga mindkét mérkőzésen gólpasszos volt, az ifik között 6 meccsen 7 pontot gyűjtött, valamennyit assziszt formájában. A harmadik magyar érdekeltségű csapat, a KalPa 6-3-ra gyűrte le a JYP együttesét, majd a HPK-től 3-2-re kikapott. Horváth Bence, akivel nemrégiben alapos videóinterjú készült, mindkét mérkőzésen 1+1-gyel zárt. A 16 éves Horváth 18 meccs után 26 pontos, ami a kanadai táblázat hetedik helyét jelenti számára. A KalPa a negyedik, a KooKoo a hatodik, a Sport az utolsó a bajnokságban. Az ifjúsági másodvonalban a Viikingit 12-0-lal intézte el a HYRI-t. Antal Barnabás 2+2-vel, a csapatkapitány Szabó Kornél 1 góllal, míg Deák Márton pont nélkül zárt. A Viikingit ötödik a 9 csapatos csoportban. A finn junior másodosztályban a Vierumäki hosszabbításban 4-3-ra kikapott a Jokipojattól, Szolga Bertalan nem szerzett pontot.

Továbbra is döcögve halad a svájci juniorbajnokság. Bár jóval több mérkőzést rendeztek, mint az ezt megelőző 2 hétben, a Biel továbbra sem lépett jégre. Nem úgy, mint a GCK Lions, amely két idegenbeli győzelmet aratott. Falus Ádám csapata a Lausanne otthonában 5-2-re, a Zug vendégeként 4-3-ra nyert. A 19 éves bekk nem jegyzett pontot. A Lions a harmadik helyen áll a pont/meccs rangsor alapján.

10 nap után ismét jégre lépett az amerikai USPHL bajnokságban szereplő Junior Bruinsnál Szekeres Tamás. A divízióját vezető klub a South Shore Kingset 6-1-re verte, a Springfield Picstől 5-3-ra kikapott. Szekeres nem szerzett pontot. Pont nélkül maradt Szeghalmi Kevin, a Philadelphia HC csatára is, csapata előbb 4-3-ra veszített a Jersey Hitmannel szemben, majd 8-4-re visszavágott. A Philadelphia vezeti a divízióját.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN