mislmi

Fiatalokkal felturbózott Liptószentmiklós érkezik

 

A ligautolsó ellen kötelező a győzelem a DVTK Jegesmedvék számára, de nagyon óvatosnak kell lenni az átalakult ellenféllel szemben.

Különös kísérletbe kezdett a szlovák Extraliga utolsó helyezettje az elmúlt egy-két hétben. Az MHK Liptovsky Mikulás, mint ismeretes, messze kilóg a bajnokság mezőnyéből lefelé. Eddig összesen 2 pontot szereztek a liptóiak 19 mérkőzésen, ehhez képest ?1 egységgel utolsók, ki nem állás miatt ugyanis megbüntették őket. A klub rettentő nehéz helyzetben van, ambícióik ellenben nem tűntek el mindenestül, szeretnék szépen túlélni ezt a furcsa szezont. Ennek érdekében csak decemberben 5 új játékost szereztek, ám a folyamat már novemberben elkezdődött. Nem kizárólag, de főként tengerentúli hokisokról van szó, akik nem tudtak hokizni odaát a koronavírus-helyzet miatt, csak az OHL-es Oshawa Generalstól hárman érkeztek. Közülük a 20 éves Allan McShane-t és a 18 esztendős Tyler Tulliót is draftolták, utóbbi első szlovákiai gólját is megszerezte, pontja előbbinek is van. Ki kell emelni még a Mississauga Steelheadstől érkezett William Portokalist, aki szintén 18 esztendős, és aki már 3 Extraliga-meccsen van túl, amelyeken 3 találatot tudott jegyezni. Az így felfrissített Liptószentmiklós pénteken alaposan megnehezítette a listavezető Poprád dolgát, amely csak nagynehezen tudott nyerni 5-4-re.

A DVTK Jegesmedvéknek mindezek tükrében semmiképpen sem szabad úgy játszaniuk, ahogy a zólyomi 4-5 utolsó harmadát megelőző 8 harmadban játszottak, amikor is egyre-másra kapták a gólokat a Gyetvától, a Kassától, majd a HKM-től. Különösen nem lenne helyes, ha megtévesztené a csapatot az első meccs, amelyet 7-2-re nyert meg november 10-én. Nyilván tudja ezt Dave Allison vezetőedző is, aki így nyilatkozott a hivatalos klubhonlapon: ”A pénteki meccsünk harmadik harmadában már mutattunk arra utaló jeleket, hogy képesek leszünk kilábalni a gödörből, amiben most benne vagyunk. Vasárnap újra lehetőségünk lesz ezt megtenni, egy hazai pályán szerzett három pont sokat segíthet rajtunk. Hiszünk abban, hogy jobb eredményekre is képesek lehetünk, ehhez összetartóan, egymást segítve kell folyamatosan előre lépnünk. Nagyon koncentráltnak kell lennünk, hiszen az ellenfelünk kerete a napokban fiatal kanadai játékosokkal erősödött, és pénteken a listavezetőt is nagy csatára késztették.”

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

mislmi

fotó: DVTK Jegesmedvék

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN