


Sorozatban tizenkettedszer pontszerző Matthews
Az idei NHL-szezonban senki sem tud jobbat ennél, a Toronto csatára 16 találatával a góllövőlistát is vezeti.
A New Jersey a Boston legyőzésével egymás után a harmadik sikerét jegyezte. A Devils a második játékrészben nőtt ellenfele fölé, ebben a periódusban szerezte mindhárom találatát, amelyből Kyle Palmieri kettőt vállalt. A duplázó jobbszélső mellett Mackenzie Blackwood emelkedett ki, aki 25 védéssel járult hozzá a sikerhez. A Bruinsnak 15 mérkőzésen ez volt a harmadik veresége rendes játékidőben.
A Philadelphia 11 napos koronavírus-szünetet követően 6 alapembere nélkül lépett jégre a New York Rangers ellen. A Flyers ilyen körülmények között is meg tudott menteni egy pontot, oly módon, hogy a hajrában a kapusát lehozva egyenlített Joel Farabee révén. A büntetőlövésekre elfogyott a narancsmezesek lendülete: Panarin és Kakko góljára csak Couturier tudott válaszolni. A New York Rangers négy vereség után szerzett ismét pontokat.
Ami nem sikerült a Philadelphiának, az összejött a St. Louisnak a San José ellen. A Blues ugyanúgy a kapusa nélkül egyenlített a végjátékban, de a Flyersszel ellentétben a ráadásban sikerült megnyernie a mérkőzést. 40 másodperccel a befejezés előtt Brayden Schenn harcolta ki a hosszabbítást, a győztes gólt David Perron szerezte emberelőnyben.
Az Islanders sima háromgólos vereséget szenvedett Pittsburghben, amivel megszakadt nyolcmeccses pontszerző sorozata. A Penguinsben Jason Zucker és Bryan Rust egyet-egyet lőtt és előkészített, a 999. mérkőzését játszó Sidney Crosby szintén betalált, Tristan Jarry 31 lövést fogott, és csak négy percre volt a shutouttól.
Elvis Merzlikins 32 védéssel és shutouttal vette ki a részét a Columbus győzelméből a Nashville ellen. A lett kapus teljesítménye mellett a Jacketsnek annyi is elég volt, hogy minden harmadban egyszer mattolja Juuse Sarost. A Columbus gólszerzői között ott volt Cam Atkinson is, aki egymás után az ötödik meccsén volt eredményes, ami karrierje második leghosszabb sorozata.
A Buffalo kikapott a Washingtontól, ezzel egymás utána negyedik meccsét bukta. Az amerikai fővárosban hasonló volt a forgatókönyv, mint Ohióban. A Capitals ugyanúgy minden harmadban eredményes volt, de a 22 lövést hárító Vitek Vanecek tökéletes mutatóját a hajrában Victor Oloffson elrontotta.
Négy nap alatt harmadszor feszült egymásnak a Toronto és az Ottawa. Az első és a második meccsen mindkét fél szűk egygólos győzelemnek örülhetett, a harmadikon viszont hengerelt a Maple Leafs. A Toronto a 24. percben már 5-1-re vezetett, és ez a különbség a lefújásig megmaradt: a vége 7-3 lett. Auston Matthews és Mitchell Marner egyaránt négy-négy pontot tett a közösbe. Matthews a 16. gólját lőtte és egymás után a 12. meccsén volt pontszerző, ezzel mindkét kategóriában az NHL legjobbja a szezonban.
A Los Angeles szétlövésekkel győzött Arizonában, ennek köszönhetően az utolsó négy mérkőzésen hét pontot tett el. A Kings az első harmadban ütött kettőt 5 perc alatt, amit a Coyotes lemásolt a másodikban . A büntetőlövések során három kör után ismét 2-2-re álltak a csapatok, a negyedikben viszont Clayton Keller hibája után Gabriel Vilardi megszerezte a Kingsnek a győzelmet.
A Minnesota győzött Anaheimben, ezzel három hét elteltével ünnepelhetett ismét. A Wild az első játékrész közepén ágyazott meg a sikernek, amikor 38 másodperc alatt ütött kettőt Ryan Hartman és Kevin Fiala révén. Ezután az újonc kapus, Kaapo Kahkonen került a középpontba, akinek 16 védés is elég volt a győzelemhez.
NHL, 2021. február 18.:
Boston?New Jersey 2-3
G.: DeBrusk, Pastrnak ill. Palmieri (2), Zacha
Philadelphia?NY Rangers 2-3 b.
G.: Aube-Kubel, Farabee ill. Blackwell, Smith
Pittsburgh?NY Islanders 4-1
G.: Crosby, Blueger, Zucker, Rust ill. Nelson
Columbus?Nashville 3-0
G.: Atkinson, Domi, Robinson ill. ?
Toronto?Ottawa 7-3
G.: Matthews (2), Thornton, Mihejev, Marner, Nylander ill. Stützle, Brown, Batherson
Washington?Buffalo 3-1
G.: Backström, Wilson, Sheary ill. Olofsson
St. Louis?San Jose 3-2 h.
G.: Hoffman, Schenn, Perron ill. Gregor, Leonard
Arizona?Los Angeles 2-3 b.
G.: Garland, Kessel ill. Brown, Carter
Anaheim?Minnesota 1-3
G.: Steel ill. Hartman, Fiala, Foligno
Dallas?Tampa Bay ? elhalasztva
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy