Újabb győzelmi sorozatot építenek Ortenszkyék

 

A koronavírus-járvány miatt továbbra sincs nagy pörgés a nemzetközi utánpótlás-bajnokságokban.

Újabb győzelmi széria építésébe fogott a Biel a svájci juniorok között. Az előző hetes sorozat a GCK Lions ellen szakadt meg, az új pedig máris 5 meccsnél tart. Ortenszky Tamás csapata otthon verte előbb a második helyezett Luganót 5-2-re, majd a Lausanne-t 2-1-re. Néhány nappal később a Biel újból összecsapott a Luganóval, ezúttal idegenben. Az egész mérkőzésen a Biel futott az eredmény után, de miután a 47. percben Ortenszky takarásból leadott emberelőnyös találatával újfent egalizálni tudott a társaság, a hátralévő időben a saját javukra fordította a mérkőzést, 4-3 lett a vége. Az Ambri-Piotta ellen 7-2-re megnyert mérkőzésen Ortenszky egy szép egyéni akció végén szerzett góllal és 1 gólpasszal zárt. A győzelmi sorozat ötödik áldozata a 17 nap után pályára lépő GCK Lions volt, a Biel idegenben nyert 6-4-re, ezzel megelőzte ellenfelét a tabella harmadik helyén. Az összecsapáson a GCK védője, Falus Ádám játszott, pontot nem szerzett, Ortenszky ekkor nem utazott a Biellel.

6-3-ra győzött az Ässät második csapata a Tappara B ellen a finn ifjúsági másodosztályban. Farkas Boldizsár és Nádasy Márton jégre léptek, pontot nem gyűjtöttek. A többi Finnországban érdekelt légiósunk csapata nem játszott az elmúlt héten.

Az észak-amerikai USPHL Premier bajnokságban Mesterházy Bálint (Utah Outliers) győztes gólnál jegyzett gólpasszal segítette csapatát a Fresno Monsters elleni 5-4-es meccsen. A 19 éves játékosnak ez volt 24. meccsén a 6. pontja. Szeghalmi Kevin 3 mérkőzést kapott a Philadelphia HC-ban, pontot nem szerzett. Szekeres Tamás győztes csapat tagja volt, a Junior Bruins a South Shore Kingst verte 5-3-ra. A Junior Bruins és a Philadelphia HC egyaránt második a saját divíziójában, míg a Utah ötödik.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN