

Auston Matthews a hét játékosa az NHL-ben
A Toronto pontgyárosa a Connor McDavid, David Pastrnak kettőst utasította maga mögé.
Auston Matthews kereken hárompontos átlagot ért el, miután 4 mérkőzésen összesen 12 (7+5) egység került a neve mellé. A január 15-én kezdődő héten Matthews vezérletével a Toronto három meccset megnyert és egyet veszített el hosszabbításban. A Maple Leafs a sorsolás szeszélye folytán öt nap alatt háromszor találkozott az Ottawával, ezeken a találkozókon a 34-es nyolc pontot szerzett. A negyedik mérkőzését, ami egyben karrierje 300. találkozója volt, 4 egységgel zárta a Montreal ellen. Matthews a kiváló formájának köszönhetően már 18 gólos, és vezeti a mesterlövészek listáját.
Connor McDavid négy találkozón 9 pontot gyűjtött 3 gól és 6 előkészítés formájában. A Winnipeg elleni két összecsapáson két-két előkészítéssel jelentkezett. Ezután a Calgary elleni dupla jött, amelynek az első felvonásán nem került a neve mellé semmi. A másodikon már remekelt: öt ponttal és egy mesterhármassal zárt, amely a nyolcadik volt a pályafutása során. McDavid 20 mérkőzésen szerzett 37 pontjával vezeti az NHL kanadai táblázatát, a 30-30 egységnél járó Leon Draisaitl, Mitchell Marner páros előtt.
David Pastrnak mindössze két mérkőzésen lépett jégre, de ez is elég volt ahhoz, hogy üssön négy gólt, ezen belül egy mesterhármast. A New Jersey ellen még csak egyszer volt eredményes, a Philadelphia elleni 7-3-as szabad téri mérkőzésen viszont már hármat vágott. Az NHL történetében ezzel Tyler Toffoli után a Boston szélsője a második játékos, aki triplázni tudott a szabad ég alatt.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy