


A 900. pontját szerezte Patrice Bergeron
A Boston kapitánya stílusosan mesterhármassal érte el ezt a határt. Panarin négy pontot szerzett, Fox utolérte Hedmant.
A nemrégiben még egymás után 18 mérkőzést elveszítő Buffalo a harmadik győzelmét szerezte az utolsó négy mérkőzésén. A Sabres New Jersey-ben javított a mérlegén, ahol hátrányból fordítva tudott nyerni. A házigazda Devils féltávnál 3-2-re vezetett, de ezután a vendégek egymás után három gólt szerezve fordítottak, és 5-3-mal behúzták a mérkőzést. A Buffalóban Casey Mittelstadt és Rasmus Dahlin egy-egy góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
New York másik oldalán, a Gardenben nem fukarkodtak a találatokkal a csapatok: a Rangers 12 gólos meccsen verte a Pittsburghöt 8-4-re. A hazaiak azonnal nekiestek a Penguinsnek, és 10 perc után már 3-0-ra vezettek a mindhárom találatban szerepet vállaló Artyemij Panarinnak köszönhetően. Crosbyék ezután szépítettek, de a mérkőzés feléig a hazaiak két újabb találatot szerezve négyre növelték az előnyüket. A találkozó második felében felváltva voltak eredményesek a felek, ebből kifolyólag a négygólos differencia megmaradt a végső dudaszóig. Panarin négy ponttal zárt, Adam Fox két előkészítés mellett emberhátrányban volt eredményes. A másodéves bekk hetek óta bombaformában játszik, egymás után a 11. meccsén volt pontszerző, amire korábban csak Brian Leetch, Brad Park és Reijo Ruotsalainen volt képes a klubban. Fox ezzel a sorozattal már 31 előkészítésnél és összesen 36 pontnál jár, amivel befogta a hátvédek kanadai táblázatát vezető Victor Hedmant, a passzoknál viszont át is vette a vezetést a Tampa svéd bekkjétől.
A Nassau Coliseumban egyetlen gól született, ezt az Islanders-csatár Brock Nelson ütötte a Washingtonnak hét perccel a befejezés előtt. Szemjon Varlamov 29 védéssel nullázott, a győztes gólt előkészítő Josh Bailey az 500. pontját szerezte.
Hullámvölgybe került a Tampa Bay, amely az az utolsó hét mérkőzéséből az ötödiket veszítette el. A Lightning ezúttal Columbusban fázott meg, ahol esélye sem volt a sikerre. A Blue Jackets az egy-egy gólt szerző és előkészítő Max Domi, Jack Roslovic páros vezetésével négygólos előnyt épített, amin a bajnokcsapat csak az utolsó öt percben tudott kozmetikázni két góllal.
A Carolina vetett véget a Florida hatos győzelmi sorozatának. A harmadik harmad kezdetekor még 2-1-re vezetett a Panthers, és úgy nézett ki, hogy folytatni tudja a sorozatát. A befejező játékrészben viszont nem tudta felvenni a Hurricanes ritmusát, amely négy gólt rámolt be a duplázó Jordan Staal és a három gólpasszt kiosztó Sebastian Aho vezetésével. A Carolina a Florida elleni idei öt mérkőzésén 9 pontot szerzett a lehetséges tízből.
A játéknap egyetlen szétlövését a Nashville nyerte Detroitban, amivel a 10. mérkőzését hozta az utolsó 12 találkozóból. A Predators kétszer egalizált, másodszor Mikael Granlund révén emberelőnyben, négy perccel a befejezés előtt. Akárcsak a rendes játékidőben, a rávezetések során is két gólt lőtt a Nashville: Ryan Johansen és Roman Josi találatára nem volt válasza a Red Wingsnek.
Jeremy Swayman 40 védéssel és győzelemmel mutatkozott a Boston kapujában a Philadelphia ellen. A TD Gardenben a nyitó és a záró játékrész a Bruinsé volt 2-0-val, a középső ugyanilyen arányban a Flyersé. A most debütáló kapus mellett Brad Marchand és Patrice Bergeron játszott kiemelkedően. Előbbi három találatot készített elő, és emberhátrányban szerzett győztes gólt, utóbbi mesterhármast lőtt és megszerezte a 900. pontját. A sárga-feketék mezében ennél többet csak a Ray Bourque (1506), Johnny Bucyk (1339), Phil Esposito (1012) hármas tud felmutatni.
A Chicago esélyt sem adott a pontszerzésre a Dallasnak. A Blackhawks teljes kontroll alatt tartotta a meccset, ebből kifolyólag háromgólos előnnyel várhatta a befejező játékrészt. Az utolsó 20 percben azonban kiengedett, a Stars megérezte a lehetőséget, és sikerült is minimálisra csökkentenie a különbséget. Az egyenlítés azonban nem jött össze, Patrick Kane egy üres kapuba lőtt góllal bebiztosította a két pontot. A Chicago első találatát az a Kirby Dach szerezte, aki a 2019-es draft 1/3-asa volt, és ez az első találata az NHL-ben.
Az Anaheim zárta le a San José négyes győzelmi sorozatát. A Honda Centerben nem volt sok izgalmon, a kaliforniai derbit magabiztosan húzta be a Ducks 5-1-gyel. David Backes és Nicolas Deslauriers egy-egy gólt és gólpasszt tett a közösbe, John Gibson 34 lövést hatástalanított.
NHL, 2021. április 6.:
New Jersey?Buffalo 3-5
G.: Severson, Bratt, Zacha ill. Asplund, Montour, Dahlin, Mittelstadt, Ristolainen
NY Islanders?Washington 1-0
G.: Nelson ill. ?
NY Rangers?Pittsburgh 8-4
G.: Blackwell, Zibanejad, Panarin, Strome, Lafreniere, Kakko, Fox, Bucsnyevics ill. McCann, Matheson, Guentzel, Dumoulin
Philadelphia?Boston 2-4
G.: Voracek, Gostisbehere ill. Bergeron (3), Marchand
Carolina?Florida 5-2
G.: Staal (2), Trocheck, Hamilton, Fast ill. Barkov (2)
Columbus?Tampa Bay 4-2
G.: Dalpe, Roslovic, Domi, Foligno ill. Colton, Schenn
Detroit?Nashville 2-3 b.
G.: DeKeyser, Erne ill. Kunin, Granlund
Chicago?Dallas 4-2
G.: Dach, Kubalik, DeBrincat, Kane ill. Cogliano, Faksa
San Jose?Anaheim 1-5
G.: Marleau ill. Henrique, Comtois, Lundeström, Deslauriers, Backes
Winnipeg?Vancouver ? elhalasztva
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy