mantha 2

A Washington megszerezte Anthony Manthát

 

Lényegében ő lett az átigazolási időszak legértékesebb “árucikke”. A fővárosiak Michael Rafflt is begyűjtötték a cserestop előtt.

Magyar idő szerint hétfő este 9-kor lejárt az átigazolási határidő a világ legerősebb bajnokságában. Az utolsó órákban ligarengetően nagy üzlet nem köttetett, olyan játékosok váltottak, akikkel a mélységüket tudták növelni a csapatok.

A legnagyobb figyelmet és visszhangot a Detroit és a Washington által kötött üzlet generálta. A cserében Anthony Mantha ment a fővárosba, a Red Wings pedig megkapta a Richard Panik, Jakub Vrana kettőst, sőt egy 2021-es első, valamint egy 2022-es második körös választási jogot is. Első ránézésre a Capitals alaposan túlfizette a Detroitot, de valójában mindkét fél számára win-win biznisz született. Darabokra szedve az ügyletet látható: a Panik, Vrana páros elküldésével a Capitals majdnem annyi helyet szabadított fel a bérkeretben, mint Mantha 5,7 milliós fizetése. A különbség 700 ezer dollár, amiért Peter Laviolette edző egy olyan ponterős játékost kapott, akit az első két sor mindkét szélső posztján bevethet. A Detroit GM-je, Steve Yzerman pedig folytathatja a csapatépítést. Egyrészt feltankolhatott draftcédulákból, aminek köszönhetően kilenc választása lesz az első négy körben, ebből kettő az elsőre, három a másodikra esik. Másrészt bár Panikkal ellentétben Vrana egyáltalán nem volt rossz, nem igazán találta a helyét a Capitalsban ? a vezetőedzővel sem volt megfelelő a viszonya ?, 3,35 milliós szerződése pedig a szezon végén lejár. Így Yzerman aktívabb lehet a nyári játékospiacon, és bátran válogathat a szerződésre várók között.

A Washington Mantha mellett megszerezte a Philadelphiától Michael Rafflt is. A mindkét oldalon bevethető osztrák szélső elsődleges feladata minden bizonnyal a védekezés lesz a harmadik-negyedik sorok valamelyikében.

Visszatért a Coloradóba Carl Söderberg. A centerként és balszélsőként is bevethető veterán svéd 2 szezon után került vissza Denverbe, ahol karrierje legjobb négy évét töltötte. Az előnyben és hátrányban is otthonosan mozgó Söderberg is a mélységet jött növelni, és adott esetben a Rantanen vezette első sort is tehermentesítheti. A Chicago a 35 éves csatárért Josh Dickinsont és Ryder Rolstont kapta.

Ahogyan várható volt, a Calgarytól régóta elvágyódó Sam Bennett is csapatot váltott. Bennett Geoff Ward edzősége alatt alig több mint 13 perc jégidőt átlagolt a Flamesben, és ez a helyzet akkor sem változott érdemben, amikor Darryl Sutter érkezett a kispadra. A cserét kérő játékos Floridában landolt egy 2022-es 6. körös választással a zsebében, ahonnan Emil Heineman és egy 2022-es második körös választás ment az albertai nagyvárosba. Joel Quenneville keze alatt biztosan több lehetőséghez juthat Bennett, hiszen a hírek szerint emberelőnyben is számolhatnak vele.

A cserestop előtti határidő utolsó ? inkább érdekes, mint nagy ? üzletét a Chicago, Vegas, San José hármas ütötte nyélbe. A Vegas megszerezte a Mattias Janmark, Nick DeSimone kettőst, valamint egy 2022-es ötödik körös választást. A legnagyobb értéket itt egyértelműen Janmark képviseli, aki mondhatni ingyen került a Blackhawksból a Knightsba. A 41 mérkőzésen 10 gólt és 19 pontot szerző csatár fizetését ugyanis fele-fele arányban a Chicago és a San José állja a szezon végig, bizonyos kompenzáció fejében. A Hawks gazdagabb lett egy 2021-es második és egy 2022-es harmadik körös választással, míg a Sharks egy 2022-es ötödik körös lehetőséget kapott. A 28 éves ? centerként és szélsőként is bevethető ? Janmarkkal semmi kockázatot nem vállalt a Vegas. Egy hosszú rájátszás alatt tökéletes választás a harmadik sorba és a speciális egységek bármelyikébe, ha azonban mégsem válna be, akkor a szezon végén szabadon távozhat, mivel a szerződése lejár.

A cserestop előtti összes üzlet megtekintése érdekében erre a linkre kattintsanak

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN