swayman

Jeremy Swayman lenullázta az Islanderst

 

A Boston kapusa már a kilencedik újonc, aki hibátlanul védett a szezonban. Shutoutot ért el a vegasi Robin Lehner is.

A Montreal Brendan Gallagher és Carey Price nélkül is véget tudott vetni a Calgary hárommeccses győztes sorozatának. A nyerő ember ezúttal a duplázó Tyler Toffoli, valamint a 28 védést bemutató Josh Allen volt. A gól nélküli első harmadot követően Toffoli a mérkőzés kellős közepén szerzett vezetést a Canadiensnek. A bekapott gólig is többet támadott a Calgary, ám ezután még jobban fokozta a nyomást. Allen ellenállását azonban csak a harmadik játékrész közepén sikerült megtörni Elias Lindholm révén. 1-1 után a levegőben lógott a ráadás, Toffoli azonban szinte a semmiből ismét betalált, megszerezve a győzelmet a rekordbajnoknak.

Két nap alatt kétszer verte a Boston a New York Islanderst. Az első napi 4-1 után ezúttal 3-0-ra nyert a Bruins oly módon, hogy minden harmadban ütött egy gólt, miközben Jeremy Swayman 25 védéssel karrierje első shutoutját jegyezte. A gólszerzők között volt a hét elején megszerzett Taylor Hall is, aki a középső játékrészben volt eredményes, és egymás után a második meccsén szerzett gólt. Ezzel a találatai száma pontosan annyi a Bruinsban ? kettő ?, mint előzőleg a Buffalóban 38 mérkőzésen. Swayman a kilencedik újonc, aki hibátlanul védett a szezonban. Ez az NHL történetében a negyedik legjobb év ebből a szempontból.

rookie goaltenders with a shutout

A San José Minnesotában gyűjtötte be egymás után a negyedik vereségét. A Sharks már a mérkőzés legelején megszerezte a vezetést Tomas Hertl jóvoltából. A Wildot a korán bekapott gól viszont nem rengette meg: a játékrész közepén egyenlített, majd a második legelején 75 másodperc alatt két újabb találattal gyakorlatilag bebiztosította a győzelmét. 3-1 után a Wild biztosan őrizte az előnyét és mindössze 12 lövést engedélyezett az ellenfelének, amiből csak egy talált utat Cam Talbot kapujába, hat perccel a befejezés előtt. Nick Bonino egy gólt lőtt és egyet előkészített, a már említett Talbot 20 védéssel szerezte meg a győzelmet.

A szezonban először mehettek be nézők a Honda Centerbe, az Anaheim otthonába. Sok öröme azonban nem volt a közel 2000 szurkolónak, mert a Vegas egy borzasztóan egyoldalú mérkőzésen hozta el a pontokat, megszerezve ezzel egymás után az ötödik győzelmét. Óriási volt a különbség a felek között, mert amíg a Golden Knights 51 lövésből négy gólt szerzett, addig a Ducksnak 16 kísérletből egyszer sem sikerült bevennie Robin Lehner kapuját. A svéd hálóőr mellett Chandler Stephenson emelkedett ki, aki egy-egy góllal és gólpasszal segítette a csapatát.

NHL, 2021. április 16.:

Montreal?Calgary 2-1
G.: Toffoli (2) ill. Lindholm

Boston?NY Islanders 3-0
G.: Pastrnak, Hall, Lazar ill. ?

Minnesota?San Jose 3-2
G.: Bonino, Zuccarello, Parise ill. Hertl, Kane

Anaheim?Las Vegas 0-4
G.: ? ill. Karlsson, Stephenson, Roy, McNabb

Colorado?Los Angeles ? elhalasztva

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN