


Tokaji Viktor lesz a Jegesmedvék vezetőedzője
Az előző szezon közben Miskolcra érkezett magyar szakember folytathatja a munkát a csapat élén.
A DVTK Jegesmedvék bejelentették: 3 éves szerződést kötöttek Tokaji Viktorral. A 44 éves szakember január végén érkezett a miskolci Extraliga-csapat élére a MAC Budapest utánpótlásából ? a nem különösebben eredményes Dave Allisont váltotta ?, ez volt vezetőedzőként az első megbízatása felnőttcsapatnál. Tokaji a Majoross Gergely által irányított Érsekújvár legyőzésével kezdett, összességében pedig 17 találkozón 18 pontot szerzett a szlovák bajnokság alapszakaszában, ami érthető módon nem bizonyult elegendőnek a playoff-kvalifikáció eléréséhez. Ezt követően a Jegesmedvék szerepeltek még a kupahétvégén is ? légiósaik nagy része nélkül ?, amelyet két vereséggel zártak, az elődöntőben a Hydro Fehérvár AV19-től, a bronzmérkőzésen a magyar bajnok FTC-Telekomtól kaptak ki.
“A klub új irányba szeretne elindulni, én pedig ebben láttam a perspektívát és motivációt ? nyilatkozta többek között Tokaji a hivatalos klubhonlapnak. ? A klub vezetése szeretett volna egy irányvonalat megadni a következő három évre, és szeretnék, hogy ebben legyen folytonosság, ez a folytonosság pedig legyen elsőként az edző személye. A három év elegendő lehet arra, hogy a magyar jégkorongért és azon belül a miskolci jégkorongért is közösen tegyünk valami hasznosat. A menedzsment elképzelése szerint tegyük ezt egy magyar edzővel, aki tisztában van a magyar játékosok habitusával, közegével és talán könnyebben vesz olyan akadályokat, ami egy külföldi edzőnek nehézséget okozhat. A fiatalítás elsődleges cél, pláne úgy, hogy az U21-es csapatunk megnyerte a bajnokságot, ami óriási fegyvertény. Mi ezekből a fiatalokból szeretnénk meríteni a következő három szezonra és szeretnénk, hogy jó perspektíva lehessen a fiatalok számára a felnőtt csapatba kerülés. Természetesen már elkezdődött az érdemi munka, az új csapatnak és az edzői stábnak az építése. Az előző időszakban láttam, hogy mik azok az elemek, amikben fejlődnünk kell, ha jó eredményt szeretnénk elérni a szlovák bajnokságban, mert bízom abban, hogy a szlovák ligában folytathatjuk.”
fotó: DVTK Jegesmedvék