


Csehország?Svájc 2-5
Noha a csehek szerezték meg a vezetést a világbajnokság második napjának második rangadóján, ezúttal a svájciaké volt a jobb csapat.
Az oroszok elleni nyitónapi vereség után szinte kötelező lett volna pontokat szerezniük Vranáéknak, és úgy is kezdték a meccset. Az első gólra ezzel együtt a 15. percig kellett várni, amikor is fórban lőtte be Kovar alapvonal mögül visszatett korongját Chytil, 1-0. Hamar jött a svájci válasz Hoffman révén. A második felvonásban egyértelműen Meierék voltak magabiztosabbak, uralták a jeget, és a San Jose klasszisa révén át is vették a vezetést a 25. percben, 1-2. A harmad végéhez közeledve az a Scherwey léphetett ki egy óriási Praplan-passzal, aki egy-két perccel korábban fájdalmasan hatalmasat blokkolt, és hiába lógott a nyakán a védő, feltette közelről a jobb felsőbe, 1-3. Az utolsó menetre kapust cseréltek a csehek, a Gagarin Kupa-győztes Hrubec helyére Will érkezett, ez nem hozott semmit a konyhára, hiszen leginkább a támadójátékukból hiányzott az átütő erő. A svájciakéval ilyen problémák nem voltak, lőttek még két abszolút egyformát öt a négy ellen ? Meier és Hoffman is duplázott ugyanonnan keresztpasszból ?, igaz, a kettő között a csehek is betaláltak, Chytil lövésébe Smejkal nyúlt bele, így lett 2-5 a vége. A csehek még soha nem kezdtek vb-t két vereséggel, de a puszta névsorukat nézve bizton állítható, hogy lesznek jobbak is, ami pedig Svájcot illeti: talán korai ilyen következtetésekkel előhozakodni, de a szombat esti csapat azokra emlékeztetett, amelyek 2013-ban, illetve 2018-ban vb-ezüstérmet szereztek.
Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2021. május 21., 15:15 | Oroszország?Csehország | 4-3 |
2021. május 21., 15:15 | Németország?Olaszország | 9-4 |
2021. május 21., 19:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | 2-5 |
2021. május 21., 19:15 | Kanada?Lettország | 0-2 |
2021. május 22., 11:15 | Dánia?Svédország | 4-3 |
2021. május 22., 11:15 | Norvégia?Németország | 1-5 |
2021. május 22., 15:15 | Nagy-Britannia?Oroszország | 1-7 |
2021. május 22., 15:15 | Finnország?USA | 2-1 |
2021. május 22., 19:15 | Csehország?Svájc | 2-5 |
2021. május 22., 19:15 | Lettország?Kazahsztán | |
2021. május 23., 11:15 | Nagy-Britannia?Szlovákia | |
2021. május 23., 11:15 | Norvégia?Olaszország | |
2021. május 23., 15:15 | Svédország?Fehéroroszország | |
2021. május 23., 15:15 | Kazahsztán?Finnország | |
2021. május 23., 19:15 | Dánia?Svájc | |
2021. május 23., 19:15 | Kanada?USA | Sport 2 |
2021. május 24., 15:15 | Szlovákia?Oroszország | Sport 1 |
2021. május 24., 15:15 | Lettország?Olaszország | |
2021. május 24., 19:15 | Csehország?Fehéroroszország | |
2021. május 24., 19:15 | Németország?Kanada | Sport 2 |
2021. május 25., 15:15 | Nagy-Britannia?Dánia | |
2021. május 25., 15:15 | USA?Kazahsztán | |
2021. május 25., 19:15 | Svájc?Svédország | Sport 2 |
2021. május 25., 19:15 | Finnország?Norvégia | |
2021. május 26., 15:15 | Oroszország?Dánia | Sport 1 |
2021. május 26., 15:15 | Kazahsztán?Németország | |
2021. május 26., 19:15 | Fehéroroszország?Nagy-Britannia | |
2021. május 26., 19:15 | Kanada?Norvégia | |
2021. május 27., 15:15 | Svájc?Szlovákia | |
2021. május 27., 15:15 | USA?Lettország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Svédország?Csehország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Finnország?Olaszország | |
2021. május 28., 15:15 | Svédország?Nagy-Britannia | |
2021. május 28., 15:15 | Kazahsztán?Kanada | |
2021. május 28., 19:15 | Dánia?Fehéroroszország | |
2021. május 28., 19:15 | Lettország?Norvégia | |
2021. május 29., 11:15 | Csehország?Nagy-Britannia | |
2021. május 29., 11:15 | Olaszország?Kazahsztán | |
2021. május 29., 15:15 | Svájc?Oroszország | |
2021. május 29., 15:15 | Norvégia?USA | |
2021. május 29., 19:15 | Szlovákia?Dánia | |
2021. május 29., 19:15 | Németország?Finnország | |
2021. május 30., 15:15 | Fehéroroszország?Svájc | |
2021. május 30., 15:15 | Olaszország?Kanada | |
2021. május 30., 19:15 | Svédország?Szlovákia | Sport 2 |
2021. május 30., 19:15 | Finnország?Lettország | |
2021. május 31., 15:15 | Csehország?Dánia | |
2021. május 31., 15:15 | USA?Németország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Oroszország?Svédország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Norvégia?Kazahsztán | |
2021. június 1., 11:15 | Svájc?Nagy-Britannia | |
2021. június 1., 11:15 | Kanada?Finnország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Szlovákia?Csehország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Olaszország?USA | |
2021. június 1., 19:15 | Oroszország?Fehéroroszország | Sport 2 |
2021. június 1., 19:15 | Németország?Lettország | |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 13:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 17:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 6., 14:15 | bronzmérkőzés | Sport Tv |
2021. június 6., 19:15 | döntő | Sport Tv |