


Lettország?Kazahsztán 2-3
Bob Hartley válogatottja a Kanada elleni bravúrt követően büntetőkkel kikapott az A csoportba visszajutott kazahoktól.
Az első vb-meccsét játszó Kazahsztán már a 19. másodpercben emberelőnybe került a Kanada ellen győztes Lettország ellen, de nem sokkal később a házigazda játszhatott 5 a 4 ellen egy Kivlenieksszel szembeni kapusakadályozást követően. A nyitó játékrész nem hozott gólt, a lett hálóőr 8-szor védett, Bojarkinnak 4 lövést kellett hárítania. A gólcsend a 28. percben tört meg, amikor Darzins egy közelről bekotort koronggal vezetéshez juttatta a letteket. A középső felvonás folytatásában mindkét csapat kihagyott 1-1 fórt, majd a dudaszó előtt 1 perccel Sin emberelőnyben egyenlített. Kivlenieks a Kanada elleni shutouttal együtt 99 percig tudta kapott gól nélkül tartani a kapuját a világbajnokságon. A 46. percben újra vezetett Lettország, Richards Bukarts okosan elcsúsztatta a korongot Bojarkin mamutjai között. Szinte azonnal jött a válasz: 12 másodperccel később Blacker kotorta be közelről a pakkot, a honosított hátvédnek ez volt az első vb-gólja. Nem sokkal később vezethetett volna a meccsen többet próbálkozó Kazahsztán, de egy erős cserében a hazai játékosok többször is hősiesen blokkoltak a gólvonal előtt, az 54. percben pedig Svedberg bombája után a kapuvas csilingelt. A rendes játékidő nem hozott döntést, a három harmad során a kazahok 26-13-ra vitték a kapura lövési mutatót. A világbajnokság első túlórás meccsén a hosszabbítában a kazahok emberelőnybe kerültek, de nem tudták 4 a 3 ellen eldönteni a találkozót. Büntetőkre került sor, a lettektől Indrasis, Darzins és Roberts Bukarts, a vendégektől Sin, Mihajlisz és Sztarcsenko talált be az első 5 párban. A döntést a 8. kör hozta meg, Rimarjev eredményes volt, Roberts Bukarts Bojarkin lepkésébe lőtte a korongot.
Kazahsztán büntetőkkel 3-2-re nyert, vasárnap 15:15-től Finnország vár rá. Lettország hétfő délután Olaszországgal játszik.
Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2021. május 21., 15:15 | Oroszország?Csehország | 4-3 |
2021. május 21., 15:15 | Németország?Olaszország | 9-4 |
2021. május 21., 19:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | 2-5 |
2021. május 21., 19:15 | Kanada?Lettország | 0-2 |
2021. május 22., 11:15 | Dánia?Svédország | 4-3 |
2021. május 22., 11:15 | Norvégia?Németország | 1-5 |
2021. május 22., 15:15 | Nagy-Britannia?Oroszország | 1-7 |
2021. május 22., 15:15 | Finnország?USA | 2-1 |
2021. május 22., 19:15 | Csehország?Svájc | 2-5 |
2021. május 22., 19:15 | Lettország?Kazahsztán | 2-3 b. |
2021. május 23., 11:15 | Nagy-Britannia?Szlovákia | |
2021. május 23., 11:15 | Norvégia?Olaszország | |
2021. május 23., 15:15 | Svédország?Fehéroroszország | |
2021. május 23., 15:15 | Kazahsztán?Finnország | |
2021. május 23., 19:15 | Dánia?Svájc | |
2021. május 23., 19:15 | Kanada?USA | Sport 2 |
2021. május 24., 15:15 | Szlovákia?Oroszország | Sport 1 |
2021. május 24., 15:15 | Lettország?Olaszország | |
2021. május 24., 19:15 | Csehország?Fehéroroszország | |
2021. május 24., 19:15 | Németország?Kanada | Sport 2 |
2021. május 25., 15:15 | Nagy-Britannia?Dánia | |
2021. május 25., 15:15 | USA?Kazahsztán | |
2021. május 25., 19:15 | Svájc?Svédország | Sport 2 |
2021. május 25., 19:15 | Finnország?Norvégia | |
2021. május 26., 15:15 | Oroszország?Dánia | Sport 1 |
2021. május 26., 15:15 | Kazahsztán?Németország | |
2021. május 26., 19:15 | Fehéroroszország?Nagy-Britannia | |
2021. május 26., 19:15 | Kanada?Norvégia | |
2021. május 27., 15:15 | Svájc?Szlovákia | |
2021. május 27., 15:15 | USA?Lettország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Svédország?Csehország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Finnország?Olaszország | |
2021. május 28., 15:15 | Svédország?Nagy-Britannia | |
2021. május 28., 15:15 | Kazahsztán?Kanada | |
2021. május 28., 19:15 | Dánia?Fehéroroszország | |
2021. május 28., 19:15 | Lettország?Norvégia | |
2021. május 29., 11:15 | Csehország?Nagy-Britannia | |
2021. május 29., 11:15 | Olaszország?Kazahsztán | |
2021. május 29., 15:15 | Svájc?Oroszország | |
2021. május 29., 15:15 | Norvégia?USA | |
2021. május 29., 19:15 | Szlovákia?Dánia | |
2021. május 29., 19:15 | Németország?Finnország | |
2021. május 30., 15:15 | Fehéroroszország?Svájc | |
2021. május 30., 15:15 | Olaszország?Kanada | |
2021. május 30., 19:15 | Svédország?Szlovákia | Sport 2 |
2021. május 30., 19:15 | Finnország?Lettország | |
2021. május 31., 15:15 | Csehország?Dánia | |
2021. május 31., 15:15 | USA?Németország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Oroszország?Svédország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Norvégia?Kazahsztán | |
2021. június 1., 11:15 | Svájc?Nagy-Britannia | |
2021. június 1., 11:15 | Kanada?Finnország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Szlovákia?Csehország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Olaszország?USA | |
2021. június 1., 19:15 | Oroszország?Fehéroroszország | Sport 2 |
2021. június 1., 19:15 | Németország?Lettország | |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 13:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 17:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 6., 14:15 | bronzmérkőzés | Sport Tv |
2021. június 6., 19:15 | döntő | Sport Tv |
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot