sui2021

Dánia?Svájc 0-1

   

A dánok a svédek elleni csodát követően egygólos meccsen alulmaradtak a svájciakkal szemben.

Dánia a mérkőzés elején emberelőnybe került, de a kiegészülés után Svájc vezetett több támadást. A svédek elleni 4-3-as győzelem során remekül védő Dahm a közép-európaiak ellen is jól teljesített, egészen a 14. percig: egy lendületes támadás végén Meier vezetéshez juttatta a svájciakat. Nem sokkal később betaláltak a dánok, de kisles miatt érvénytelenítették a gólt. A második felvonásban is a közép-európaiak akarata érvényesült, a dánok emberelőnyben sem tudtak érdemben felállni. A svájciak kapusának, Berrának a nyitó játékrészben 2-szer, a középsőben mindösszesen 1-szer kellett védenie, miközben kollégája 40 perc alatt 18 lövést hárított. A záró harmadban Svájc kihagyta az első emberelőnyét, továbbra is dominált, de Dahm meccsben tartotta Dániát. A legvégén Heinz Elhers időt kért, lehozta a kapusát, de nem változott az eredmény.

Svájc 1-0-ra nyert, kedden a 0 pontos Svédországgal vív rangadót. Dánia ugyanazon a napon Nagy-Britannia ellen folytatja a vb-t.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 1-0
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA Sport 2
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország Sport 1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada Sport 2
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország  Sport 2
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia Sport 1
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország Sport 1
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország Sport 1
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia Sport 2
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN