


Kanada?Egyesült Államok 1-5
Tükörsima győzelmet arattak az amerikaiak, a juharlevelesek a 6. harmadban lőtték az első góljukat a világbajnokságon.
Amerikai kapussérüléssel kezdődött a mérkőzés, Stolarz helyére Oettinger érkezett alig néhány perc után, ez azonban nem zavarta meg az együttest, amely fantáziadúsan kevergetett a lettek elleni 0-2-es vereséget követően ismét indiszponáltnak tűnő ellenfél védőharmadában. Ennek a 8. percben meg is lett az eredménye, Roberston talált be Garland passzából, utóbbi egyszerűen elvette a kapu mögött bizonytalankodó Kuempertől a játékszert, 0-1. A második harmadban végképp a kevésbé esélyesnek vélt tengerentúli gárda dominált, előbb a 22. percben lőtt Clendening takarásból, majd a 24.-ben Moore ütőjéről pattant a saját korcsolyájára, onnan Kuemper kapujába a pakk, végül a 39.-ben ismét Moore vágta be a Garland által megszerzett és egyből visszapasszolt korongot, 0-4. Nem csoda, hogy a harmadik játékrészben már Adin Hill állt a kanadai kapuban, ettől azonban a támadójáték nem lett meggyőzőbb azon az oldalon. A felvonás derekától aztán mégiscsak állandósult a juharleveles dominancia, és az 52. percben Comtois megszerezte az együttes első vb-gólját, mindez a torna egészét tekintve a hatodik harmadban jött össze, 1-4. Mielőtt felmerülhetett volna, hogy esetleg nyílt lesz a végjáték, egy kékről elengedett Tennyson-lövés pontot tett a történet végére, 1-5. Az USA ezzel javított a finnek elleni vereség után, Kanada viszont Svédország mellett a másik 0 pontos topcsapat jelenleg, így hétfő este hatalmas feladat vár rá az egyelőre 2 győzelemmel álló németekkel szemben.
Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2021. május 21., 15:15 | Oroszország?Csehország | 4-3 |
2021. május 21., 15:15 | Németország?Olaszország | 9-4 |
2021. május 21., 19:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | 2-5 |
2021. május 21., 19:15 | Kanada?Lettország | 0-2 |
2021. május 22., 11:15 | Dánia?Svédország | 4-3 |
2021. május 22., 11:15 | Norvégia?Németország | 1-5 |
2021. május 22., 15:15 | Nagy-Britannia?Oroszország | 1-7 |
2021. május 22., 15:15 | Finnország?USA | 2-1 |
2021. május 22., 19:15 | Csehország?Svájc | 2-5 |
2021. május 22., 19:15 | Lettország?Kazahsztán | 2-3 b. |
2021. május 23., 11:15 | Nagy-Britannia?Szlovákia | 1-2 |
2021. május 23., 11:15 | Norvégia?Olaszország | 4-1 |
2021. május 23., 15:15 | Svédország?Fehéroroszország | 0-1 |
2021. május 23., 15:15 | Kazahsztán?Finnország | 2-1 b. |
2021. május 23., 19:15 | Dánia?Svájc | 1-0 |
2021. május 23., 19:15 | Kanada?USA | 1-5 |
2021. május 24., 15:15 | Szlovákia?Oroszország | Sport 1 |
2021. május 24., 15:15 | Lettország?Olaszország | |
2021. május 24., 19:15 | Csehország?Fehéroroszország | |
2021. május 24., 19:15 | Németország?Kanada | Sport 2 |
2021. május 25., 15:15 | Nagy-Britannia?Dánia | |
2021. május 25., 15:15 | USA?Kazahsztán | |
2021. május 25., 19:15 | Svájc?Svédország | Sport 2 |
2021. május 25., 19:15 | Finnország?Norvégia | |
2021. május 26., 15:15 | Oroszország?Dánia | Sport 1 |
2021. május 26., 15:15 | Kazahsztán?Németország | |
2021. május 26., 19:15 | Fehéroroszország?Nagy-Britannia | |
2021. május 26., 19:15 | Kanada?Norvégia | |
2021. május 27., 15:15 | Svájc?Szlovákia | |
2021. május 27., 15:15 | USA?Lettország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Svédország?Csehország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Finnország?Olaszország | |
2021. május 28., 15:15 | Svédország?Nagy-Britannia | |
2021. május 28., 15:15 | Kazahsztán?Kanada | |
2021. május 28., 19:15 | Dánia?Fehéroroszország | |
2021. május 28., 19:15 | Lettország?Norvégia | |
2021. május 29., 11:15 | Csehország?Nagy-Britannia | |
2021. május 29., 11:15 | Olaszország?Kazahsztán | |
2021. május 29., 15:15 | Svájc?Oroszország | |
2021. május 29., 15:15 | Norvégia?USA | |
2021. május 29., 19:15 | Szlovákia?Dánia | |
2021. május 29., 19:15 | Németország?Finnország | |
2021. május 30., 15:15 | Fehéroroszország?Svájc | |
2021. május 30., 15:15 | Olaszország?Kanada | |
2021. május 30., 19:15 | Svédország?Szlovákia | Sport 2 |
2021. május 30., 19:15 | Finnország?Lettország | |
2021. május 31., 15:15 | Csehország?Dánia | |
2021. május 31., 15:15 | USA?Németország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Oroszország?Svédország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Norvégia?Kazahsztán | |
2021. június 1., 11:15 | Svájc?Nagy-Britannia | |
2021. június 1., 11:15 | Kanada?Finnország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Szlovákia?Csehország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Olaszország?USA | |
2021. június 1., 19:15 | Oroszország?Fehéroroszország | Sport 2 |
2021. június 1., 19:15 | Németország?Lettország | |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 13:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 17:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 6., 14:15 | bronzmérkőzés | Sport Tv |
2021. június 6., 19:15 | döntő | Sport Tv |