u20

Már az első edzéseken meglepődött egy-két fiú

 

Képességfejlesztő táborral folytatja a héten a felkészülést a divízió 1/A csoportos magyar juniorválogatott.

Mint az MJSZ hivatalos honlapjának híréből kiderül, Horváth András csapata szűkebb kerettel végez intenzív munkát a héten. A vezetőedző egyebek mellett elmondta:

?Ebben a fejlesztőtáborban a fő hangsúlyt a koritechnikára és a bottechnikára helyezzük, emellett próbálunk rávilágítani az egyéb hibákra és alternatívákat adni, amikkel pótolhatók a hiányosságok. A szerda délelőtti jeges edzéseken csak az alapkorcsolyázási technikával foglalkozunk. Úgy gondoljuk, fontos ez, hiszen a legmagasabb szinten jégkorongozó profi játékosok is rendszeresen fejlesztik a technikájukat és gyakorolnak. Mindig lehet javulni, és nagyon sokat nyerni, az energia megspórolásával jobb teljesítményt nyújtani a jégen. Már az első edzéseken meglepődött egy-két fiú, milyen sokat lehet fejleszteni a technikán, és ezzel mennyi mindent lehet hatékonyabbá tenni. Ahhoz persze, hogy a mindennapokban ösztönszerűen sikerüljön ezeket alkalmazni, sok gyakorlásra van szükség.?

További részleteket ide kattintva találnak.

Név Szül. év
Kapusok
Antek Tamás 2003
Chmelik Levente 2003
Remete Gergő 2003
Hátvédek
Hadobás Zétény 2003
Horváth Donát 2004
Jakabfy Sámuel 2002
Kóger Balázs 2002
Szabó Bálint 2003
Csatárok
Ambrus Csongor 2003
Antal Norbert Bendegúz 2003
Banga Nándor 2002
Fekete Alex 2003
Galajda Zsombor 2002
Horácskó Márk 2002
Károly Róbert Nikolász 2003
Mattyasovszky Gergely 2002
Mihalik András 2003
Tóth Tamás 2003
Varga Balázs 2003

Szövetségi edző: Horváth András
Edzők: Ladányi Balázs, Arany Máté
Kapusedző: Hajek Márk
Sportpszichológus: Dr. Németh Gergő
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Média: Dobos Sándor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelés-menedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN