


Biztos győzelmet engedett ki a kezéből a Vegas
Marc-Andre Fleury volt a meccs negatív hőse, a Montreal hosszabbításban győzött.
A hazai pályán játszó Canadiens a hirtelen halálban 3-2-re győzött a Golden Knights ellen, és összesítésben 2-1-re módosította a Stanley Kupa-elődöntő állását. Nem indult jól a mérkőzés a hazaiak számára, ugyanis Dominique Ducharme koronavírustesztje pozitívnak bizonyult, így nem állhatott a kispad mögé. A vendégek óriási elánnal kezdtek a Bell Centerben, szinte csak a hazaiak térfelén folyt a játék. A Vegas levette a jégről a Montreal támadóit, miközben folyamatosan dolgozta ki a helyzeteit, ám minden akció végén Carey Price jelentette a végállomást. Az ismét fantasztikusan védő montreali kapus ellenállását Nicolas Roy törte meg, aki a második harmad 4. percében szerezte meg a vezetést. Az előny azonban alig több mint fél percig tartott, az addig szinte semmit sem csináló Habs váratlanul egyenlített Cole Caufield révén. A játék képét tökéletesen visszaadja, hogy az egyenlítő találatnál a Vegas 22 kapura lövésnél járt, míg a Canadiens 5-nél. 1-1 után a korábban látott mederben folyt a csata, a Knights továbbra is támadott, míg a Canadiensnek minden erejét felemésztette a védekezés.
Price a harmadik harmad elejéig tartotta a döntetlent, azonban ekkor ő is tehetetlennek bizonyult Alex Piertangelo lövésénél. 2-1-es vendégvezetésnél a Stone-ék nem követték el azt a hibát, hogy leálltak volna, mégsem tudták megszerezni a biztonságot jelentő harmadik találatot. A hajrában a vendégeknek más dolguk nem lett volna, mint lepörgetni az órát, de Fleury kapitális hibája két perccel a befejezés előtt visszahozta a hazaiakat. A Vegas hálóőre nem tudott megszelídíteni egy belőtt korongot, így Josh Anderson a teljesen üresen hagyott kapuba lőtt. A teljesen váratlan egyenlítés után szétesett a Vegas játéka, a Montreal átvéve az irányítást az első ráadás közepén eldöntötte a meccset. A befejező szerepe ezúttal is Andersonnak jutott, aki a duplájával a meccs hőse lett a 43 védésig jutó Price-szal együtt.
NHL, 2021. június 18.:
Montreal?Las Vegas 3-2 h.
G.: Anderson (2), Caufield ill. Roy, Pietrangelo
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
Rájátszás, 3. kör:
Las Vegas (2.)?Montreal (4.) 1-2
Tampa Bay (3.)?NY Islanders (4.) 2-1
Rájátszás, 2. kör:
Colorado (1.)?Las Vegas (2.) 2-4
Winnipeg (3.)?Montreal (4.) 0-4
Boston (3.)?NY Islanders (4.) 2-4
Carolina (1.)?Tampa Bay (3.) 1-4
Rájátszás, 1. kör:
Colorado (1.)?St. Louis (4.) 4-0
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 4-3
Toronto (1.)?Montreal (4.) 3-4
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.) 0-4
Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 2-4
Washington (2.)?Boston (3.) 1-4
Carolina (1.)?Nashville (4.) 4-2
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 2-4
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy