NHL: JUN 19 Stanley Cup Playoffs Semifinals - Lightning at Islanders

Ryan Pulock volt a nap hőse New Yorkban

 

A hátvéd az utolsó másodpercben mentett a gólvonalon. Az Islanders 3-2-re nyert a Tampa Bay ellen, és egyenlített a Stanley Kupa-elődöntőben.

A Nassau Coliseumban szinte esemény nélkül pergett le az első játékrész. A Lightning mezőnyfölényt harcolt ki, voltak is lehetőségei, de ezek mind veszélytelennek bizonyultak, egy esetben sem kellett bravúrt bemutatnia Szergej Varlamovnak. A második húsz percre fordult a játék képe. A Bolts agresszívebben játszott, a mérkőzés feléhez közeledve a vendégek 17 lövésnél jártak, a hazaiak csak hatnál. Ilyen körülmények között váratlanul jött a New York-i Josh Bailey gólja, aki McDonagh lábai között találta meg a rést. A semmiből jött 0-1 alaposan megfogta Stamkosékat, és roppant módon meghozta Barry Trotz játékosainak az önbizalmát. Átvették az irányítást, uralták az egész pályát, ennek köszönhetően a harmad vége előtt még kétszer mattolták Vasziljevszkijt. Először Barzal vert be egy kipattanót az üresen maradt kapuba, majd Martin emelt fonákkal a hálóba. Az Islanders megnyugtató előnnyel mehetett a második pihenőre, ez azonban nem tartott sokáig. A biztos vezetés tudatában a New York-iak kicsit álmosan kezdték a befejező harmadot, amit azonnal megbüntetett a bajnokcsapat. Tyler Johnson és a góllövőlistát 12 találattal vezető Brayden Point alig több mint hat perc alatt minimálisra faragta a különbséget, visszahozva a reményt a Tampának. A Lightning mindent megtett az egyenlítésért, sorra dolgozta ki az akciókat, de képtelen volt megszerezni a hosszabbítást érő találatot. Az áhított gólhoz a legközelebb egy másodperccel a befejezés előtt járt a címvédő, de a bevetődő Ryan Pulock a gólvonalon térdelve blokkolta McDonagh lövését. Ezzel a mentéssel maradt a 3-2, így összesítésben 2-2-ről folytathatják a csapatok Floridában.

A hazaiaknál Szergej Varlamov 28 védéssel zárt, a vendégeknél Brayden Point zsinórban a hetedik mérkőzésen volt eredményes. Ez 7 másik játékossal megosztva az NHL történetének második legjobb szériája. A lista élén a philadelphiai Reggie Leach áll, aki 1976-ban tíz egymást követő mérkőzésen talált a kapuba.

point

NHL, 2021. június 19.:

NY Islanders?Tampa Bay 3-2
G.: Bailey, Barzal, Martin ill. Point, Johnson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Rájátszás, 3. kör:

Las Vegas (2.)?Montreal (4.) 1-2

Tampa Bay (3.)?NY Islanders (4.) 2-2

Rájátszás, 2. kör:

Colorado (1.)?Las Vegas (2.) 2-4

Winnipeg (3.)?Montreal (4.) 0-4

Boston (3.)?NY Islanders (4.) 2-4

Carolina (1.)?Tampa Bay (3.) 1-4

Rájátszás, 1. kör:

Colorado (1.)?St. Louis (4.) 4-0
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 4-3

Toronto (1.)?Montreal (4.) 3-4
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.) 0-4

Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 2-4
Washington (2.)?Boston (3.) 1-4

Carolina (1.)?Nashville (4.) 4-2
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 2-4

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN