hakstol

Dave Hakstol lesz a Seattle első vezetőedzője

 

Az 52 éves szakember másodszor kerülhet egy csapat élére az NHL-ben.

A ligához a 2021/22-es szezontól 32. franchise-ként csatlakozó Seattle Kraken Dave Hakstol személyében megnevezte története első edzőjét. Az elmúlt két idényben a Toronto Maple Leafs másodedzőjeként dolgozó Dave Hakstol a USHL-es Sioux City Musketeersnél kezdte szakmai pályafutását. Négy évvel később került az NCAA-ben játszó University of North Dakotához, ahol kétszer (2009, 2015) is megválasztották az év edzőjének. Innen lépett be az NHL-be 2015-ben, amikor kinevezték a Philadelphia Flyers élére. Négy szezon során kétszer vezette a narancsmezeseket a rájátszásba, akik egyszer sem élték túl az első fordulót. Hakstol 2017-ben és 2019-ben segédedzőként dolgozott a kanadai válogatott mellett a világbajnokságon, és mindkétszer ezüstéremmel térhetett haza. Kinevezését így kommentálta: “Hatalmas elismerés, hogy a Seattle Kraken történetének első vezetőedzője lehetek. Megtisztelő számomra, hogy lehetőségem nyílik ilyen remek szakemberekkel dolgozni. Amikor először láttam az arénát, azt hittem, elájulok, ez egy egészen egyedülálló helyszín. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát, és tagja lehessek a franchise-nak.”

hakstol

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN