Montreal Canadiens

28 év után döntős ismét a Montreal

 

A Canadiens a hatodik mérkőzésen 3-2-re győzte le hosszabbításban a Vegast, és 4-2-es összesítéssel jutott a Stanley Kupa-fináléba.

A párharc újabb felvonásának a Bell Center adott otthont, a mérkőzés a két kapusról szólt. A hazaiaknál Carey Price ismét emberfelettit nyújtott, és ugyanez mondható el a Marc-Andre Fleury helyére másodszor beugró Robin Lehnerről. A találkozóra nem lehetett alkalmazni a bunkerhoki jelzőt, mint az előző két összecsapás esetében, így bőven akadt dolga mindkét hálóőrnek. A nyíltabb küzdelemnek a köszönhetően a gólok már az első harmadban megérkeztek: a 15. percben Shea Weber ágyúzott emberelőnyben Lehner kapujába, amire egy percen belül jött a válasz Reilly Smithtől, aki tökéletesen nyúlt bele Theodore lövésébe. A második játékrészt egy-egy gyors emberelőny vezette fel, egyikből sem született gól, rendre Price vagy Lehner jelentette a végállomást. A mérkőzés derekán másodszor is megszerezte a vezetést a Montreal Cole Caufield révén. Az első éves csatár egészen pazar mozdulattal vette át Edmundson indítását, ezzel megteremtette magának a tempóelőnyt, és tökéletesen fejezte be a szólót. A gól után szinte azonnal lehetősége nyílt az egyenlítésre a Vegasnak, de nem volt meglepetés, hogy a soros emberelőnyét is elpuskázta. A Montreal összesen 30 alkalmat kivédekezve egymás után a 13. mérkőzésen nem kapott gólt hátrányban, amivel tovább javította az aktuális NHL-rekordot. A középső etap ezt követően gól nélkül pergett le, így a Montreal már csak 20 percre volt a finálétól.

A kiesés szélére sodródott Vegas a harmadik harmadot óriási elánnal kezdte, aminek meg is lett az eredménye. Kevesebb mint két perc elteltével Alec Martinez küzdött be egy kipattanót, 2-2-re módosítva az állást. A korai egynlítés meghozta a vendégek önbizalmát, átvették az irányítást, egyre többször tesztelték Price-t. A Montreal közben elővette korábban kiválóan működő taktikáját, az életveszélyes kontrákat. Egyik stílus sem hozta meg a várt eredményt, Lehner és Price is átjátszhatatlannak bizonyult. A hirtelen halál ugyanott folytatódott, ahol a rendes játékidő befejeződött. Price két elképesztően nagy védéssel indított, majd jött a kontra a Canadienstől. Itt megtört a jég, a hosszú oldalon érkező Artturi Lehkonen bevágta Danault passzát, a fináléba lőtte a Canadienst, ahol vagy a Tampa Bay, vagy a New York Islanders lesz az ellenfele a Habsnek.

Az idei szezon különleges lebonyolításának köszönhetően a Montreal azt a Clarence S. Campbell-trófeát vehette át, amelyet hagyományosan a Nyugati Konferenciát megnyerő csapat szokott megkapni a rájátszásban. A rekordbajnok a Detroit, a Philadelphia, a Chicago és a New York Islanders után az ötödik csapat, amely a Prince of Wales-trófea mellett a Campbellt is elnyerte legalább egyszer. A trófeát a csapat kapitány,a Shea Weber csak jelképesen vette át, sem ő, sem a csapat tagjai nem érintették meg a serleget.

Montreal Canadiens

NHL, 2021. június 24.:

Montreal?Las Vegas 3-2 h.
G.: Weber, Caufield, Lehkonen ill. Smith, Martinez

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Rájátszás, 3. kör:

Las Vegas (2.)?Montreal (4.) 2-4

Tampa Bay (3.)?NY Islanders (4.) 3-3

Rájátszás, 2. kör:

Colorado (1.)?Las Vegas (2.) 2-4

Winnipeg (3.)?Montreal (4.) 0-4

Boston (3.)?NY Islanders (4.) 2-4

Carolina (1.)?Tampa Bay (3.) 1-4

Rájátszás, 1. kör:

Colorado (1.)?St. Louis (4.) 4-0
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 4-3

Toronto (1.)?Montreal (4.) 3-4
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.) 0-4

Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 2-4
Washington (2.)?Boston (3.) 1-4

Carolina (1.)?Nashville (4.) 4-2
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 2-4

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN