


Jókai Szilágyi Zsófia visszavonult a vb előtt
A válogatott csatár nyaki gerincsérve miatt kénytelen felhagyni a jégkoronggal, így nem lesz ott a kanadai világbajnokságon.
A Magyar Jégkorong Szövetség oldalán megjelent hír szerint visszavonult Jókai Szilágyi Zsófia. A 28 éves csatár négyszeres svéd bajnokként fejezi be pályafutását, mindannyiszor a Luleával szerezte meg a bajnoki aranyérmet. Kilenc világbajnokságon képviselte Magyarországot, a 2011-es divízió 3-as esemény megnyerését követően még három feljutás részese lehetett, hiszen mindegyik ilyen eseményen ott volt. A csúcson, az augusztusra halasztott A csoportos tornán sérülése miatt nem szerepelhet: “Abba kell hagynom a jégkorongot, mivel júniusban nyaki gerincsérvem alakult ki ? mondta az MJSZ honlapjának. ? Akkor nagy fájdalmaim voltak, alig tudtam aludni, ám mostanra a sok pihenés hatására javult a helyzet. Szerencsére műtétre nincs szükség. Több egyeztetés után az orvosokkal végül arra a következtetésre jutottunk, hogy túl veszélyes lenne ezzel tovább játszanom. Nagyon sajnálom, de nem szeretném az egészségemet kockáztatni, mivel a hoki után is van élet.” A kanadai elit-vb-t augusztus 20?31. között rendezik, a válogatott felkészülésének utolsó szakasza a mai napon kezdődik.
fotó: Mudra László/MJSZ
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni