


Fleury mégis játszani fog Chicagóban
Az egy hete még a visszavonulását fontolgató kapus most már izgatottan várja a kezdést a Hawksban.
Alig egy hete ? a szabadügynökpiac megnyitása előtt ? a Vegas Golden Knights szolgáltatta a nap szenzációját, amikor bejelentette, hogy Chicagóba cserélte Marc-Andre Fleuryt. A háromszoros Stanley Kupa-győztes kapust annyira elkeserítette a csere, hogy a visszavonulását is belengette. Az elmúlt napokban azonban többször egyeztetett Stan Bowmannal, a Blackhawks GM-jével, aki meggyőzte a folytatásról. Ezeknek a találkozóknak az eseményeit foglalta össze Bowman a sajtó számára: “Az elmúlt napokban körbevezettem a klubban és bemutattam a csapattársainak. Próbáltam meggyőzni arról, hogy hamar be fog illeszkedni. Elmondtam neki, hogy óriási erősítést jelent számunkra, hiszen nem minden nap adatik meg, hogy egy Vezina-trófeával kitüntetett kapust szerezzünk. El vagyunk ragadtatva attól, amit eddig az asztalra tett a karrierje során, és szeretnénk, hogy ezt a szériát nálunk folytassa. Ő pedig azt mondta, hogy időre van szüksége, és türelmet kért tőlem, mert a változás hirtelen jött, és felborította az életét. Mindent meg kell beszéljen a családjával, hiszen a három kisgyermeke a legfontosabb.”
Fleury egyelőre szűkszavúan nyilatkozott az elmúlt nap eseményeiről, de most már pozitív tartalommal. Szerdán tart nagyobb sajtótájékoztatót, amit az alábbi szavakkal vezetett fel a közösségi oldalán: “Helló, Chicago, Marc vagyok. Csak szeretném tudatni veletek, hogy itt vagyok. Lássunk munkához!”
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy