aston-reese

Aston-Reese megegyezett a Pittsburghgel

 

Elkezdtek aláírni az arbitrációt kérő NHL-esek, Adin Hill a San Joséval, Dante Fabbro a Nashville-lel állapodott meg.

Ebben a holtszezonban 17 olyan RFA státusú játékos volt, aki nem fogadta el a kollektív szerződés által garantált automatikus béremelést, így bírósághoz fordult fizetésének megállapítása érdekében. A 17-ből három már meg is egyezett a klubjával, így elkerülték a meghallgatást. Az első Adin Hill, az Arizona második számú hálóőre volt, aki nem teljesített rosszul az elmúlt szezonban, ennek ellenére a Coyotes nem tartott rá igényt, és júliusban a kapusgondokkal küszködő San Joséba cserélte. A 9-9-1-es mérleggel és 91,3%-os védési hatékonysággal záró hálóőr további két évig marad a Sharksban. Az új kontraktus értelmében éves bére 2,175 millió dollár lesz a 2023-as szezon végéig. A San Josét nyáron Devan Dubnyk és Martin Jones is elhagyta, így a 25 éves Hillnek James Reimerrel kell megküzdenie a kezdő kapus posztjáért.

Dante Fabbro és a Nashville is két szezonra szóló kontraktust kötöt. Az elmúlt idényben 40 mérkőzésen 12 pontot (2+10) szerző 23 éves hátvéd 2,4 miliió dollárt kap majd évente. A 23 éves bekk egyenlő létszámban, emberelőnyben és emberhátrányban a negyedik-ötödik helyen végzett az átlagos jégidőt tekintve. Ezek a számok azonban emelkedhetnek a jövőben: az alapembernek számitó Ryan Ellis Philadelphiába távozott, így Fabbro valószínűleg fixen a második bekkpárban kap helyet a Predatorsban.

Zach Aston-Reese elfogadta a Pittsburgh ajánlatát, és egy évvel hosszabbította meg a szerződését 1,725 millió dollár értékben. A 26 éves balszélső 45 mérkőzésen 15 pontot (9+6) szerzett a Penguins mezében, amihez a rájátszás első körében még kettőt tett hozzá 6 összecsapáson. Aston-Reese a Pens emberhátrányos egységének egyik kulcsfigurája, így Teddy Bluegerrel párban minden bizonnyal a legtöbbet foglalkoztatott csatár lesz 4 az 5 elleni játékban.

Az arbitrációt kérő játékosok listáján áthúztuk azok nevét, akik már megegyeztek klubjukkal.

Calgary Flames
Nyikita Zadorov

Colorado Avalanche
Dennis Gilbert

Detroit Red Wings
Jakub Vrana, Adam Erne

Montreal Canadiens
Michael McNiven

Nashville Predators
Juuse Saros, Dante Fabbro

New York Islanders
Adam Pelech

Ottawa Senators
Victor Mete

Pittsburgh Penguins
Zach Aston-Reese

San Jose Sharks
Adin Hill

Seattle Kraken
Vince Dunn

St. Louis Blues
Zach Sanford

Tampa Bay Lightning
Ross Colton

Vancouver Canucks
Jason Dickinson

Winnipeg Jets
Neal Pionk,  Andrew Copp

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN