hun-noi-avb

Magyarország?Dánia 5-1

 

A magyar női válogatott megszerezte története első A csoportos sikerét, így a vb 9. helyén zárt.

Lisa Haley ugyanazokat a sorokat küldte jégre Dánia ellen, mint egy nappal korábban Japánnal szemben, az egyetlen változás a hetedik hátvéd személyében volt: Grkovic helyett újra Pártos szerepelhetett. A pont nélkül álló csapatok rangadóját a kipihentebb dánok kezdték jobban, a 6. percben emberelőnybe kerültek, Németh Anikó vezetésével kibekkelték a lányok. Az első erős shiftünk Szamosfalviékhoz fűződött, beszorítottuk ellenfelünket, nem tudtak felszabadítani, így Pintérék és Gasparicsék sora is felállt 5 az 5-re. A nyomás emberfórrá érett, sokat lőttek a lányok, ám remekül blokkoltak az északiak. A kiegészülést követően is maradt a magyar fölény, megint szabálytalanok voltak a skandinávok, sőt a csapatkapitány, Jakobsen megfogta a korongot, így közel 2 percen át 5 a 3 ellen támadhattak Odnogáék. A dupla előny meg is hozta a vezetést: Jókai Szilágyi középre tett korongja Nicoline Jensen botjáról bement a dán kapuba (1-0). A 18. percben hatalmas védelmi hibát követett el Dánia, Andersen saját harmadában adta el a korongot, ezt Gowie büntette meg (2-0). A harmad végén Odnogát gáncsolták, Jókai Szilágyi újabb emberelőnyös gólt lőhetett volna.

A második játékrész 36 másodpercnyi áthúzódó emberelőnnyel indult, éltünk vele: Jókai Szilágyi fonák centerezését az üresen érkező Gasparics váltotta gólra (3-0). A következő percekben előbb a dánok, aztán a magyarok nyomtak, emberelőnnyé utóbbi érett. Az ötödik fórban Gowie nem tudta lekezelni a korongot, Dánia 2 az 1 ellen meglépett, Jakobsen szépített (3-1). A mérkőzés felénél Gasparics szerzett korongot a dán kapu előtt, de nem tudott duplázni, nem sokra rá Szamosfalvi ült ki a büntetőpadra. A második hátrányt kivédekeztük, a harmad végén pedig emberelőnybe kerültek a lányok, amikor 4 a 4 elleni helyzetben 5-en voltak a skandinávok. A 4 a 3-at Kreisz is gólra válthatta volna, de ez végül Gowie-nak sikerült egy dán lábon irányt váltó lövéssel (4-1).

A harmadik húsz percet a magyar válogatott kezdte jobban. A harmad közepén Pintér Lilivel szemben szabálytalankodtak, voltak lehetőségeink, de nem született meg az 5. magyar gól. A végjátékhoz közeledve kivédekeztünk egy emberhátrányt. Az utolsó percekben hajtottunk a vezetés növeléséért, sikerrel: Jókai Szilágyi és Gasparics megugrottak 2 az 1 ellen, csapatkapitányunk meglőtte önmaga 2., csapatunk 5. találatát.

Magyarország 5-1-re győzött, női válogatottunk sikerrel zárta története első A csoportos világbajnokságát. Miután nem rendezték meg a divízió 1/A-s vb-t, lányaink 2022-ben is a világ 10 legjobb csapata között szerepelhetnek.

hun-noi-avb

fotó: André Ringuette/HHOF-IIHF Images

Válogatottunk felkészülési mérkőzése:

2021. augusztus 19., csütörtök, 2:00: Magyarország?Japán 2-4

A vb-csoportkör menetrendje:

2021. augusztus 21., szombat, 20:00: Magyarország?Németország 0-3
2021. augusztus 22., vasárnap, 20:00: Magyarország?Csehország 2-4
2021. augusztus 25., szerda, 3:30: Magyarország?Japán 1-4
2021. augusztus 26., csütörtök, 3:30: Magyarország?Dánia

A keret:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Németh Anikó 1996 MAC Budapest
Szabó Fruzsina 2004 MAC Budapest
Tóth Zsófia 2003 KMH Budapest
Hátvédek
Grkovic Jelena 1997 MAC Budapest
Kiss-Simon Franciska 1995 KMH Budapest
Sarah Knee 1996 KMH Budapest
Mayer Fruzsina 2000 KMH Budapest
Németh Bernadett 1996 MAC Budapest
Odnoga Lotti 1999 Dartmouth College (USA)
Pártos Réka 1996 MAC Budapest
Tóth Enikő 1996 KMH Budapest
Csatárok
Dabasi Réka 1996 KMH Budapest
Gasparics Fanni 1994 MAC Budapest
Alexandra Gowie 1993 MAC Budapest
Horváth Imola 2002 Göteborg (SWE)
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Vienna Sabres (AUT)
Kiss Andrea 1996 MAC Budapest
Kreisz Emma 2003 Stanstead College (CAN)
Metzler Regina 2005 KMH Budapest
Pintér Hanna 1998 SDE Stockholm (SWE)
Pintér Lili 1996 SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra 1993 MAC Budapest
Seregély Mira 2003 University of Maine (USA)
Szamosfalvi Petra 2002 KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány : Lisa Haley
Edzők: Mika Väärälä, Kis András
Kapusedző : Budai Krisztián
Felszerelés-menedzser: Tornyi Gábor
Rehabilitációs edző : Dénes Veronika
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Csapatvezető: Jasó Judit
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila/Módy Tóbiás
Sportpszichológus: Nagy István/Soós Judit
Sajtó: Kaposi Dávid

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN