ukr_hun_08_28_5

Ukrajna?Magyarország 4-6

   

Rengeteg kiállítást hozó meccsen gyakorolhatta a magyar juniorválogatott az emberhátrányos játékot, a góllövést és a verekedést.

Rekordhosszúságúnak tűnő mérkőzést játszott harmardjára ukrajnai túráján Horváth András divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő együttese. A csatába a házigazda állt bele jobban, meg is szerezte a vezetést, ám a fehérorosz ifistákkal szembeni 2-7-es fiaskó sokkjából felálló U20-asaink csakhamar átvették az irányítást és a vezetést is Tóth Tamás és Dobmayer góljaival. A második harmad különösen feszültre sikerült, két jégkorongozónkat, Feketét és Csiszert is véglegessel küldték öltözőbe a játékvezetők, mindez a kisbüntetésekkel kiegészülve azt jelentette, hogy szinte állandó jelleggel a négy az öt, a három az öt vagy éppen a három a négy elleni hokit kellett gyakorolniuk a mieinknek. Hol több, hol kevesebb sikerrel ment ez, mindenesetre egy jó szakaszuknak köszönhetően 1-2-ről 4-2-re módosították az állást a kék-sárgák. A javunkra legyen írva, nem adtuk föl, Galajda szépített, Károly egyenlített, sőt Mihalik révén megint vezettünk 5-4-re. A harmadik menet közepén Antek Tamás megsérült, Orosz Gergely váltotta őt, az ukránok nyomtak ? ezt továbbra is gyakran tehették fórban ?, a magyar együttes ellenben hátrányban is büntetőig jutott, ám ezt a sértett Németh Kristófnak nem sikerült értékesítenie. Az utolsó két percre mi kerültünk előnybe, Schlekmann Márk látványos egyéni akcióból betalált, a 6-4-es vezetés azt jelentette, hogy minden nehezítő körülmény ellenére mégiscsak sikerült megnyernünk ezt a találkozót, méghozzá eggyel több góllal, mint az 5-4-es szerdait. Ezen az utolsó másodpercek tömegverekedése már semmit sem változtatott.

ukr_hun_08_28_5

fotó: Dobos Sándor/MJSZ

A kijevi torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2021. augusztus 25., szerda, 19:00: Ukrajna?Magyarország 4-5
2021. augusztus 27., péntek, 10:00: Fehéroroszország U18?Magyarország 7-2
2021. augusztus 28., szombat, 10:00: Ukrajna?Magyarország

A magyar U20-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Antek Tamás 2003 Debreceni HK
Orosz Gergely 2002 Aberdeen Wings (USA)
Hátvédek
Balázsi Márton 2003 UTE
Csollák Márkó 2002 MAC HKB Újbuda
Dobmayer Dominik 2002 Hydro Fehérvár AV19
Hadobás Zétény 2003 DVTK Jegesmedvék
Horváth Donát 2004 Karlskrona HK (SWE)
Jakabfy Sámuel 2002 DEAC
Kucsma Richárd 2002 Titánok
Ortenszky Tamás 2002 EHC Biel (SUI)
Csatárok
Ambrus Csongor 2003 Titánok
Csiszer Ádám 2002 Titánok
Fekete Alex 2003 Titánok
Galajda Zsombor 2002 DVTK Jegesmedvék
Károly Róbert Nikolász 2003 DVTK Jegesmedvék
Keceli-Mészáros Mátyás 2003 Titánok
Kocsis Botond 2004 Boston Hockey (USA)
Mattyasovszky Gergely 2002 DVTK Jegesmedvék
Mihalik András 2003 DVTK Jegesmedvék
Németh Kristóf 2002 Titánok
Schlekmann Márk 2002 MAC HKB Újbuda
Tóth Tamás 2003 Islanders HC (USA)

A válogatott stábja:

Szövetségi edző: Horváth András
Edzők: Ladányi Balázs, Arany Máté
Kapusedző: Székely Csaba
Sportpszichológus: Németh Gergő
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Média: Dobos Sándor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN