backes

A Bluesból vonult vissza David Backes

 

Az NHL-ben 15 szezont lehúzó csatár egynapos szerződést kötött a St. Louisszal, hogy anyaegyesületéből búcsúzhasson.

“Most éreztem meg végérvényesen, hogy abba kell hagynom ? mondta Backes. ? A Blues fantasztikus befejezést kínált ezzel a szerződéssel, lehetőséget adott, hogy visszatérhessek oda, ahol minden elkezdődött. Az utolsó mérkőzésem után egyértelmű volt számomra, hogy a St. Louis Blues tagjaként kell visszavonulnom. Hálás vagyok a klubnak, hogy megadta a lehetőséget, hogy ez a fantasztikus utazás körbeérjen. Remélem, úgy fognak rám emlékezni, mint aki mindent beleadott, mindent megtett a jégen, ami tőle telt, nem vesztegette el a lehetőségeit, remek csapattársa volt mindenkinek, akikkel valaha is egy mezt viselt. A célom az volt, hogy 1000 meccset játsszam, végül 35-tel kevesebbet értem el. Sajnálom, hogy nem sikerült, de így is nagyon büszke vagyok.”

A 37 éves David Backest a Blues draftolta 2003-ban a 2/62-es helyen. Bemutatkozására három évvel később került sor, a 2006/07-es idényben, amikor 49 mérkőzésen 23 ponttal zárta az alapszakaszt. Kereken egy évtizedet húzott le St. Louisban, az utolsó öt esztendőt kapitányként. A Stanley Kupa-győzelem reményében 2016-ban Bostonban igazolt, ám a Bruins tagjaként sem sikerült elhódítania a serleget. Utolsó másfél szezonját az Anaheimben töltötte, de itt sorozatos sérülései miatt mindössze 21 mérkőzésen léphetett jégre. Teljes pályafutása során 965 meccsen 248 gól, 313 előkészítés és 561 pont került a neve mellé az alapszakaszokban. A rájátszásokban további 82 meccset játszott, amelyeken 39 pontot (17+22) szerzett. A St. Louisban 206 góllal, 460 ponttal és 727 mérkőzéssel mindhárom kategóriában hetedik a klub örökranglistáján.

backes 2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN