


FTC-Telekom?DEAC 6-2
Magabiztos és hatékony hokival hódította el a Szuperkupát Fodor Szabolcs együttese.
A Magyar Kupa győztesének keretéből hiányzott a sérüléséből lábadozó Hetényi Zoltán, emellett negyedik bekkpárja sem volt az együttesnek, miközben a magyar bajnok négy teljes sorral állhatott fel. A zöld-fehérek azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a 4. percben megszerezték a vezetést, Tamminen vert be egy kipattanót, 1-0. A debrecenieknek nem sok hasznuk volt belőle, hogy kisvártatva fórba kerültek, a 8. percben Kulmala meglépett egy koronggal, majd hiába üldözték, eredményesen fejezte be az akciót négy az öt ellen, 2-0. A 16. percben ráadásul megismételte mindezt, Roczanovval szaladtak el ketten, utóbbi visszapasszolt, amikor arra már senki sem számított, Gönczi kapus nem tudta, hol a korong, és bár Kulmala maga is meglepődött, fordulásból bekotorta a lényegében üres kapuba, 3-0. Egy perc sem telt el, jött a negyedik, Pavuk átadását elemi erővel vágta be a lendületből berobbanó Hegyi, 4-0, ezután elengedhetetlen volt a kapuscsere, a 17 éves Antek Tamás érkezett a DEAC-os vasak közé.
A második harmadban lényegesen összeszedettebbé vált a Debrecen védekezése, a támadójátéka ellenben nem lett hatékonyabb. Ennek következtében a gólok száma jelentősen mérséklődött, egészen pontosan mindössze egy született, Kóger passzolt jó szemmel Somogyihoz emberelőnyben, a támadó első kísérlete még kijött Antekról, az ismétlés bement, 5-0 a 32. percben. A folytatásban Kulmala közel került az emberhátrányos mesterhármashoz, de a fiatal debreceni hálóőr védett.
A harmadik harmadban a feszültség nőtt, a tempó és a színvonal nem, a konfliktusok ugyanakkor felrázták némiképp a DEAC-ot, Kulesov használta ki a zöld-fehér védők gyámoltalanságát az 52. percben pompás lövéssel, 5-1. Hat másodperc telt el, amikor a korongbedobás után Spirko eresztett meg egy bombát, Arany kesztyűje és füle között átcsorgott a pakk, 5-2. Mielőtt a kupagyőztes beleélte volna magát, hogy lehet keresnivalója, a triplázó Kulmala Somogyi szép passzából lezárta a történetet, 6-2. Az FTC-Telekom a Magyar Kupa-elődöntőben elszenvedett vereségért visszavágva szép trófea megszerzésével indította a 2021/22-es klubszezont.
Az FTC-Telekom összeállítása: Arany (Nagy K.) ? Karmeniemi, Sarcia, Fowlie, Kóger, Nagy G. ? Bohunicky, McFadden, Kulmala, Somogyi, Tamminen ? Boros, Hegyi, Hajós, Pavuk, Tóth A. ? Bán, Galántai, Farkas, Roczanov, Tóth G.
A DEAC sorai: Gönczi (Antek) ? Bogesic, Kloz, Dalecky, Novotny, Turcotte ? Gőz, Klimek, Kulesov, Sági, Spirko ? Sándor F., Vokla, Berta, Hári, Molnár ? Almási, Kozma, Sándor B.
fotó: MJSZ