


Már csak a Dinamo Moszkva veretlen a KHL-ben
A kétszeres bajnok legyőzte a rigaiakat, miközben a 7 meccsen át hibátlan Szalavat Julajev kikapott a Szeversztaltól.
A CSZKA túlórás győzelmet aratott Kazahsztánban. A legutóbbi szezon nyugati döntőse az első harmadban hátrányba került, aztán Konsztantyin Okulov az 55. percben egyenlített, majd a hosszabbításban eldöntötte a moszkvaiak javára a meccset. Adam Reideborn megdolgozott az oroszok sikeréért, 39 Barisz-lövésből 38-at védett.
A Szeversztal megszakította a Szalavat Julajev diadalmenetét. A baskírok 7 győzelemmel kezdték a szezont, a 8. találkozón viszont pont nélkül maradtak. A cserepovecieket az észt Robert Rooba juttatta vezetéshez, aztán az 57. percben Teemu Hartikainen egyenlített az ufaiaktól. A mindent eldöntő gól 58:13-nál született, Vlagyiszlav Kodola talált be Juha Metsola kapujába. A Szeversztalnál Konsztantyin Sosztak 33 védéssel zárt.
Hét mérkőzést követően is százszázalékos a Dinamo Moszkva. A kétszeres KHL-győztes csapat ezúttal a Dinamo Rigát verte, a fővárosi kék-fehérek vezére az 1+1 pontos Vagyim Sipacsov volt.
A SZKA-nak nem okozott gondot az Amur legyőzése. A szentpéterváriak sikeréből Anton Burdaszov 2+1 ponttal, Andrej Kuzmenko 3 gólpasszal vette ki a részét.
Az Avangard kapott gól nélkül verte a Szpartakot. A címvédő omszkiak kapujában Vaszilij Gyemcsenko 32 védéssel ért el shutoutot. Az Avangard játékosai közül egyedül Nail Jakupov zárt 1+1 ponttal.
KHL, 2021. szeptember 21.:
Barisz?CSZKA 1-2 h.
G.: Mihajlisz ill. Okulov (2)
K.: Ortio (22/24) ill. Reideborn (38/39)
Szeversztal?Szalavat Julajev 2-1
G.: Rooba, Kodola ill. Hartikainen
K.: Sosztak (33/34) ill. Metsola (17/19)
Dinamo Moszkva?Dinamo Riga 4-1
G.: Galijev, Rasevszkij, Sipacsov, Igumnov ill. Jelisejevs
K.: Bocsarov (15/16) ill. Machovsky (29/33)
SZKA?Amur 5-1
G.: Burdaszov (2), Ozsiganov, Marcsenko, Kemppainen ill. Fajzullin
K.: Aszkarov (17/18) ill. Bartosák (16/21)
Szpartak?Avangard 0-4
G.: ? ill. Prohorkin, Jakupov, Cehlarík, Brjukvin
K.: Kraszikov (4/7), 23:13-tól Dansk (12/13) ill. Gyemcsenko (32/32)
fotó: dynamo.ru
További cikkek
- Egy részeg sofőr elgázolta a Cselmet kapusát
- Kuznyecov új szintre emelte a micsigeni fogalmát
- Nem mindig a nézőtérről érkezik sapka a mesterhármasnál
- Korcsolya szabta át Mokrusev száját
- Hihetetlen, hogy erre a lövésre átért Kyle Keyser
- Sipacsov négy pontra van Mozjakin KHL-rekordjától
- Josh Leivo közel járt a tízmeccses pontszerző szériához
- Így kell értékesíteni egy tökéletes keresztpasszt
- Ha kapussal kötekedsz, öten jönnek beszélgetni