


Travis Zajac visszavonult
A 36 éves csatár egynapos szerződést kötött a New Jersey Devilsszel, hogy az anyaklubjából mehessen nyugdíjba.
Travis Zajac a Devils 1/20-as választottja volt a 2004-es drafton. Két évvel később, 2006-ban mutatkozott be a csapatban, amit 15 idényen keresztül szolgált. 2021 tavaszán a cserestop előtt a klub a New York Islandershez küldte, ahol ismét korábbi főnöke, a legendás Lou Lamoriello keze alatt dolgozhatott. A rájátszásban nagyot menetelő Isles eredményéhez érdemben nem sokat tudott hozzá tenni, amit a 36 éves játékos maga is elismert. “Nyáron kivettem egy kis szabadságot, mert rájöttem, hogy ebben a korban egyre nehezebb a csúcson maradni, sikeresnek és versenyképesnek lenni ? kezdte Zajac a beszédében. ? Éreztem, hogy nem igazán volt meg bennem az a vágy, hogy tovább eddzek és tovább hajtsam magam. Úgy éreztem, egy kicsit elfogyott belőlem az erő és egyre jobban vágytam arra, hogy több időt töltsek a családommal. Azokat az áldozatokat, amiket meg kell hozni ahhoz, hogy továbbra is a legmagasabb szinten játszhass, már nem volt meg bennem a folytatásra. Nagyszerű csapatba kerültem tavasszal, és igazán hálás vagyok azért, hogy Lou Lamoriello megkeresett. Óriási lehetőség volt, hogy egy olyan együtteshez mehettem, aminek volt esélye a végső sikerre. Miután kiestünk és véget ért a szezon, belül azt éreztem, hogy vagy vissza kell térnem a New Jerseybe, vagy fel kell készülnöm az életem egy új fejezetére. Utóbbi mellett döntöttem.”
Zajac 15 év alatt 1037 mérkőzésen 203 gólt lőtt és 552 pontot szerzett. A Devils történetében 202 góllal és 550 ponttal a harmadik, 1024 alapszakasz-mérkőzéssel a negyedik, 348 előkészítéssel az ötödik helyen áll a franchise ranglistáján. A New Jersey 2022. március 10-én egy ünnepséget szervez Zajacnak szülővárosának csapata, a Winnipeg elleni mérkőzés előtt. Ekkor köszöntik majd a hokist 1000. mérkőzése alkalmából.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy