


Phil Kessel, a vasember
Az Arizona csatára a 915. mérkőzését játszotta, amivel már a harmadik az örökranglistán. Roman Josi és Sam Girard négy pontot szerzett, Rem Pitlick klasszikus triplát lőtt.
A Boston első sora elintézte a New Jerseyt, ezzel véget vetett a hazai gárda négymeccses pontszerző sorozatának. A Brad Marchand, Patrice Bergeron, David Pastrnak trió a hátvéd Charlie McAvoyjal kiegészülve három góllal és összesen kilenc ponttal ponttal vette ki a részét a sima 5-2-es győzelemből. A Devils kapujában a 400. mérkőzésén védő Jonathan Bernier 31 lövést fogott.
Winnipegben ért véget a Los Angeles hét találkozót felölelő győzelmi szériája. A Kings közel állt a sorozata folytatásához, de a hajrában a 138 meccs után ismét eredményes Dylan DeMelo kiharcolta a hosszabbítást. Az emberhátrányban szerzett gól lendületet adott a Jetsnek és ráadás 32. másodpercében az idén először eredményes Mark Scheifele révén otthon tartotta a pluszpontot.
A Toronto győzött Buffalóban, ezzel egymás után a harmadik sikerét jegyezte és a nyolcadikat az utolsó kilenc mérkőzéséből. A végig kiélezett meccsen a Toronto nem tudta lerázni a Sabrest, a házigazda háromszor is egyenlíteni tudott, utoljára nyolc perccel a befejezés előtt. 4-4 után már mindenki a hosszabbításra készült, kivéve Morgan Reillyt, aki 12 másodperccel a vége előtt eldöntötte a meccset. A Toronto kapusa, Joseph Woll 23 védéssel és győzelemmel mutatkozott be az NHL-ben, John Tavares pedig a 100. gólját szerezte a juharfaleveles mezben.
A Senators kilenc alapembere (Austin Watson, Alex Formenton, Dylan Gambrell, Connor Brown, Nick Holden, Victor Mete, Nyikita Zajcev, Josh Brown, Matt Murray) nélkül lépett jégre a Pittsburgh ellen és még így sem adott esélyt a Penguinsnek. A Senators a négy pontig jutó Drake Bathersonnak köszönhetően féltávnál már 5-0-ra vezetett és végül sima 6-3-mal húzta be a meccset. A fővárosi csapat hat vereség után győzött ismét.
A Detroit nyerte a soros Original Six-derbit a Montreal ellen, ezzel a negyedik meccsét nyerte az utolsó ötből. A Red Wings kapujában Alex Nedeljkovic 35 lövést fogott, a meccs hőse mégsem ő volt, hanem Dylan Larkin. A kapitány betalált a rendes játékidőben és a hosszabbításban is, ezzel megszerezte a 300. pontját a vörösök mezében.
Igazi csúcsrangadót rendeztek Tampában, ahol a bajnok a Floridát fogadta az állami rangadó keretében. A végig óriási csatát hozó meccsen a Bolt ütötte az első kettőt, de a Panthers mindössze 36 másodperc alatt eltüntette a különbséget a mérkőzés derekán. A meccs második felében mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek, a győztes gólra azonban a hosszabbítás harmadik percéig kellett várni, amikor Brayden Point fejezett be tökéletesen egy szólót. A Tampa Bay az utolsó hét meccsén mindig szerzett pontot, viszont a szezont fantasztikusan kezdő Florida egymás után negyedszer hagyta el vesztesen a jeget.
A Rangers 63 másodperc alatt rendezte le a meccset a Columbus otthonában. A Jackets a mérkőzés derekán még 2-1-re vezetett, ám a New York-iak ezt követően négyet lőttek, amiből az első hármat alig több mint egy perc alatt szerezték. A találkozón Artyemij Panarin és Chris Kreider duplázott, Adam Fox két gólpasszt adott. Kreider 7 emberelőnyös góljával ligaelső, míg Fox 15 pontjával az NHL legponterősebb hátvédje.
A Philadelphiától megszerzett Alex Lyon 27 védéssel és győzelemmel debütált a Carolina kapujában. A Hurricanes kétgólos előnyt hagyott elveszni a St. Louis ellen, de három perccel a befejezés előtt Brendan Smith révén megszerezte a győztes találatot. A most bemutatkozó Lyon mellett Sebastian Aho és Andrej Szvecsnyikov emelkedett ki, akik együttesen két-két ponttal vették ki a részüket a sikerből.
Roman Josi jutalomjátékát hozta a Nashville?Arizona összecsapás. A Predators svájci kapitánya két-két góllal és gólpasszal csapata valamennyi találatából kivette a részét a 4-1-re megnyert mérkőzésen. Josi mellett Juuse Saros is odatette magát, aki 22 lövést fogott és csak 6 és fél percre volt a shutouttól. A Coyotes szurkolói csak annak örülhettek, hogy Phil Kessel zsinórban a 915. mérkőzését játszotta, amivel feljött a harmadik helyre Garry Ungert megelőzve. A lista első két helyén Doug Jarvis (965) és a most is aktív Keith Yandle (935) áll.
A Dallas nemcsak lezárta a hatmeccses nyeretlenségi sorozatát, de ebben a szezonban először tudott győzni a rendes játékidőben. A Stars az ezt megelőző 12 meccsen csak a hosszabbításban vagy büntetőkkel tudott nyerni, a szombati játéknapon viszont 5-2-re verte a Philadelphiát és először szerzett pontokat 60 perc játék után. A Stars első rendes játékidős sikeréből Roope Hintz és Luke Glendening egy-egy góllal és gólpasszal, Anton Hudobin 31 védéssel vette ki a részét.
Roman Josi mellett a Colorado bekkje, Sam Girard is négy pontot szerzett. Az Avalanche a San Josét múlta felül könnyedén 6-2-re, amiből a kék vonalas hokis egy góllal és három előkészítéssel vette ki a részét. A denveri gárdában Girard mellett a három egységig jutó Nazem Kadri, valamint az élete első alapszakaszbeli gólját szerző Alex Newhook játszott kiemelkedően.
A Vegas 11 gólos meccsen verte a Vancouvert. A T-Mobile Arenában az első harmadot 2-1-re nyerte a Canucks, a másodikat ugyanilyen arányban a Golden Knights. A harmadik elején volt egy gyors gólváltás, ám ezt követően a hazaiak pillanatok alatt bepakolták hármat Demkónak és végül 7-4-re nyerték meg a meccset. A hazaiaknál Jonathan Marchessault és Jevvgenyij Dadonov duplázott, sőt utóbbi játékos még egy gólpasszt is jegyzett.
A játéknap utolsó meccsén a Minnesota, a Rem Pitlick, Ryan Hartman páros vezetésével győzött magabiztosan a Seattle otthonban. A hátvéd három gólpasszt adott, míg az újonc center nemcsak megszerezte élete első gólját, de rögtön klasszikus mesterhármast vágott a Krakennek. A Wild 14 meccsen 10 győzelmet szerzett, ezzel beállította a franchise legjobb idénykezdetének a rekordját.
NHL, 2021. november 13.:
New Jersey?Boston 2-5
G: Mercer, Bratt ill. Marchand (2), Haula, Bergeron, DeBrusk
Winnipeg?Los Angeles 3-2 h.
G: Connor, DeMelo, Scheifele ill. Grundström, Lemieux
Buffalo?Toronto 4-5
G: Skinner (2), Thompson, Dahlin ill. Kampf, Kase, Bunting, Tavares, Rielly
Ottawa?Pittsburgh 6-3
G: Batherson (2), Sanford, Del Zotto, Kelly, Stützle ill. Rodrigues (2), Kapanen
Detroit?Montreal 3-2 h.
G: Larkin (2), Suter ill. Poehling, Wideman
Tampa Bay?Florida 3-2 h.
G: Maroon, Hedman, Point ill. Huberdeau, Luostarinen
Columbus?NY Rangers 3-5
G: Voracek, Robinson, Texier ill. Panarin (2), Kreider (2), Trouba
Carolina?St. Louis 3-2
G: Skjei, Aho, Smith ill. Bucsnyevics, Taraszenko
Nashville?Arizona 4-1
G: Josi (2), Duchene, Granlund ill. Chychrun
Dallas?Philadelphia 5-2
G: Glendening, Hintz, Seguin, Pavelski, Faksa ill. van Riemsdyk, Provorov
Colorado?San Jose 6-2
G: Toews, Kadri, Newhook, O’Connor, Burakovsky, Girard ill. Couture, Barabanov
Las Vegas?Vancouver 7-4
G: Dadonov (2), Marchessault (2), Smith, McNabb, Leschyshyn ill. Höglander (2), Miller, Pearson
Seattle?Minnesota 2-4
G: Johansson, Wennberg ill. Pitlick (3), Sturm
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy