avsgra

A Fehérvár újra legyőzheti a Grazot

 

Erdély Csanádék október 8-án már verték hazai jégen a 99erst, most újra nyerhetnek a graziak ellen.

A Hydro Fehérvár AV19 pénteken 19:15-től a Grazot látja vendégül. A magyar ICEHL-csapat kedden a játék képe alapján nem várt vereséget szenvedett Bécsben, három nappal később hazai jégen javíthat. A székesfehérváriaknak ki kell jönniük a hullámvölgyből: a Vienna Capitals elleni vereséget megelőzően kétszer győztek ? a Znojmo és a Linz maradt pont nélkül a magyar együttessel szemben ?, amit 4 vereség előzött meg. Kevin Constantine nem számíthat az U20-as válogatottal a dániai divízió 1/A-s világbajnokságra utazó játékosaira, ellenben a Titánokból kedvére válogathat, ugyanis az Erste ligás együttes legközelebb december 21-én játszik. A klub közösségi oldalán megjelent információk szerint Szabó Bence továbbra sem játszhat, Rasmus Tirronenre több hétig nem számíthatnak, Josh Atkinson szerepléséről a mérkőzés előtt döntenek, Alex Petan visszatérhet, valamint Reiter Attila a 2016/17-es szezon után újra jégre léphet az osztrák ligában. A Graz a novemberi nemzetközi szünet óta felváltva veszít és nyer: sormintát produkálva 4-4 vereség és siker a mérlegük, ami alapján az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban pont nélkül kellene maradniuk. Október 8-án már megtapasztalták ezt az osztrákok, akkor harmadik harmadban lőtt gólokkal a Fehérvár 3-1-re verte őket.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avsgra

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN