utedeac1

Egy nap alatt kell feljavulnia az UTE-nak

 

Az FTC egyelőre érvényesítette pályaelőnyét, az újpestieknek viszont nagyon fontos lenne egyenlíteniük szerda este.

Máris folytatódik a két anyaországi érdekeltségű negyeddöntős párharc: 24 órával az első összecsapásokat követően ismét jégre lépnek a csapatok a fővárosban. A Tüskecsarnokban a DVTK Jegesmedvék kedden megnehezítették az őket kiválasztó FTC dolgát, jó emberelőnyös játékkal és két fórtalálattal kétszer is visszalopták magukat egy gólra. Egyenlíteniük azonban már nem sikerült, a zöld-fehérek így az első hazai meccset végül rendes játékidőben tudták behúzni. A mérkőzés a vártnak megfelelő enyhe ferencvárosi fölényt, de alapvetően szoros játékot hozott a hatvan perc nagy részében, egyedül a záró harmadban nyílt ki jobban az olló (a Fradi ekkor 16-9-re nyerte a kapura lövéseket). A miskolci ellentámadások és elsősorban a DVTK roppant hatékony első sora azonban végig veszélyt jelentettek Arany kapujára, így a második meccs sem ígérkezik sétagaloppnak a hazaiak számára ? alighanem ismét döntő faktornak bizonyulhat, melyik csapat kezd jobban, s ragadja magához az előnyt.

Néhány kerülettel odébb a DEAC alaposan meglepte vendéglátóját: végig fölényben játszott az Újpest otthonában, gond nélkül behúzhatta volna a meccset a rendes játékidőben, és bár a végére leadta 2-0-s előnyét, a túlórában szerzett győztes találattal máris semmissé tette a lilák pályaelőnyét. Az első meccsen látottak alapján nem kérdés, az UTE-nak elöl és hátul is fel kell javulnia egy nap alatt, ha ugyanis a keddihez hasonló forgatókönyvet tud jégre vinni a DEAC, és 2-0-s összesített előnnyel utazhat haza a párharc következő két, debreceni felvonására, úgy az újpestiek pokolian nehéz helyzetbe kerülnének a szériában.

Mindkét összecsapás 18.30-tól kezdődik, és élőben követhető az Erste Liga Tv felületein.

utedeac1

fotó: Jani Martin/UTE

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN