gaudreau

Gaudreau 3 gólpasszal debütált a Columbusban

 

A Jackets a Calgary volt klasszisával könnyedén győzött a Pittsburgh ellen. 10 mérkőzésből öt is 3-2-re végződött.

Az NHL-előszezon második napján összesen 10 mérkőzést rendeztek, ebből pedig 4 olyan találkozó volt, ahol a csapatok kétszer is megmérkőztek egymással. Kezdésként a Calgary oda-vissza verte a Vancouvert, egyszer hazai pályán, egyszer idegenben. A Flames a saját közönsége előtt könnyedén nyert 4-0-ra a Dan Vladar, Oscar Dansk páros vezetésével, amely együttesen ért el shutoutot. A Calgaryban bemutatkozott a nyáron a Floridától megszerzett Jonathan Huberdeau, aki rögtön egy győztes góllal tette le a névjegyét. A visszavágó a Rogers Arenában már szorosabb meccset hozott: ezt a vendégek 3-2-re nyerték a hosszabbításban Michael Stone találatával.

huberdeau 2

Két meccset játszott egymással Columbusban a Blue Jackets és a Penguins is. Az első találkozót a vendégek nyerték 3-2-re a hirtelen halálban, óriási hajrával. A Pens részéről Corey Andonovski egalizált 55 szekundummal a vége előtt, a ráadásban pedig Jason Zucker lőtte a vendégek győztes gólját. A második találkozón már nem voltak ilyen izgalmak, a Jackets sima 5-1-gyel húzta be a meccset. A Columbusban Jakub Vorácek és Justin Danforth mellett három ponttal zárt az a Johnny Gaudreau is, aki a nyáron tette át székhelyét Calgaryból Ohióba.

Két meccset játszott a bajnok Colorado is, egyet Minnesotában, egyet pedig hazai jégen a Vegas ellen. A Wild megverte a bajnokot, miután a hosszabbításban a korábban egy gólpasszt is jegyző Ryan Hartman találatával begyűjtötte a pluszpontot. A Minnesota öröme azonban nem lehet felhőtlen, mert a harmadik harmad elején bokasérülést szenvedett a csapat legnagyobb klasszisa, a tavaly 108 pontot szerző Kirill Kaprizov. Az Avalanche a minnesotai vereség után javítani tudott Denverben, miután 3-1-re verte a Vegast. Az Avs a befejező húsz percben játszott kimagaslóan: ebben a játékrészben szerezte mindhárom találatát Alex Beaucage, J. T. Compher és Bowen Byram révén.

Az Edmonton semmi esélyt nem adott a Winnipegnek: már a 41. másodpercben megszerezte a vezetést Markus Niemeläinen révén, és végül sima 4-0-val abszolválta a meccset. A Calvin Pickard, Stuart Skinner kettős összesen 29 védéssel nullázta le a Jetset. A Buffalo a sírból hozta vissza a meccset és nyert 4-3-ra Washingtonban. Az amerikai fővárosban a Sabres egy perccel a befejezés előtt egalizált Jack Quinn emberelőnyös góljával, majd a ráadásban Vinnie Hinostroza találatával a győzelmet is behúzta.

3-2-re győzött az Anaheim is az Arizona vendégeként, mégpedig oly módon, hogy a Coyotes két gólja keretbe foglalta a vendégek három találatát. A Ducks két legjobbja a három gólpasszt kiosztó Rocco Grimaldi, valamint a két találatot előkészítő és a győztes gólt szerző Isac Lundeström voltak. A játéknap ötödik és egyben utolsó 3-2-es győzelmét a San José aratta a Los Angeles ellen. A Sharks kétszer szerzett vezetést a rendes játékidőben, amire kétszer válaszolt a Kings, harmadszor viszont már nem volt erre lehetősége erre, mert Logan Couture a hirtelen halálban vette be Matt Villalta kapuját.

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN